Hirdetés

Komoly hibát javított a Microsoft a Windows Defenderben



|

Néhány perc után leállhatott a kártevőkeresés, vagyis veszélyben maradtak azok, akiknek Windows Defender védte a PC-jét.

Hirdetés

A Microsoft egy nagyon komoly hibát javított a Windows Defenderben. A probléma miatt a kártevőkeresés néhány perc után leállhatott, erre a ZDNet derített fényt, miután rengeteg tech fórumot és reddites topikot átnézett. A leállt keresések miatt pedig azok a Windows-felhasználók, akik a Windows Defenderre bízták a PC-jük biztonságát, veszélynek voltak kitéve. 

Hirdetés

Sajnos a probléma megint úgy állt elő, hogy a Microsoft egy hibát akart javítani, eközben viszont elrontottak más folyamatokat, és korábban nem létező gondokat idéztek elő. Egy SFC-hiba kijavítása így a Windows Defender rossz működését eredményezte. 

A szakértők szerint ebből mostanra trend lett, zsinórban érkeznek a Windows 10-hez az olyan javítások, amelyek vagy nem oldják meg a hibákat, vagy több újat generálnak. 

A Windows Defender hibáját szerencsére a KB2267602-es frissítés ténylegesen is javította. Nem lepődnénk azonban meg, ha valaki mindjárt találna egy másik problémát, amit pont ez a frissítés idézett elő...

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.