Hirdetés

Komoly kártérítést fizetne a T-Mobile a kiszivárgott ügyféladatok miatt

|

Sikerülhet megegyezéssel zárni a tavalyi év egyik legnagyobb adatszivárgása miatt indított pereskedést.

Hirdetés

Tavaly augusztusban robbant a hír az amerikai T-Mobile-nál történt súlyos adatszivárgásról, melynek keretében az első beszámolók szerint akár 100 millió - valójában pedig 76,6 millió - ügyfél személyes adatai (pl. lakcím, telefonszám, tb-szám, jogosítványszám) kerültek illetéktelen kezekbe.

Az akciót később egy 21 éves hacker vállalta magára, aki egész egyszerűen szörnyűnek nevezte a szolgáltató online védelmét, majd a cég elnök-vezérigazgatója, Mike Seviert személyesen kért bocsánatot a súlyos malőrért. Az ügyfelek egy része azonban nem elégedett meg ennyivel, és csoportos perben követelt kártérítést.

Hirdetés

Ezt az eljárást sikerülhet most megegyezéssel zárni, melynek értelmében a T-Mobile 500 millió dollárt (közel 195 milliárd forintot) fizetne a károsultaknak, továbbá vállalná, hogy 150 millió dollárt áldoz az adatvédelmi megoldásai fejlesztésére. A Missouri állambeli Kansas City szövetségi bíróságán benyújtott egyezség elfogadásához még egy bírónak is rá kell bólintania az előterjesztésre. A beadványban ugyanakkor a T-Mobile leszögezi, hogy a megegyezési javaslat nem a jogsértés elismerése.

A fejlemény kapcsán megosztott közleményében a T-Mobile az elmúlt években eszközölt biztonsági intézkedéseit hangsúlyozta, köztük a közvetlenül a CEO-nak jelentő kiberbiztonsági hivatal létrehozásával és az iparági szakértőkkel ápolt együttműködésének elmélyítésével. A csaknem 110 millió felhasználóval bíró amerikai szolgáltatónak ugyanakkor égető szüksége lenne egy zseniális PR-osra, a tavalyi gigaszivárgás ugyanis messze nem az első volt a sorban, 2015 óta legalább négyszer hatoltak be a cég rendszerébe.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.