Hirdetés

Komoly próbálkozások vannak az Apple M1 nyitott-forrásúvá tételére



|

Elképesztő teljesítményre képes az Apple saját gyártmányú processzora, a cég azonban nem törekszik a széleskörű kompatibilitásra. Mások igen.

Hirdetés

Izgalmas jövőt vetítenek előre az ARM-alapú processzorok, hiszen teljesen másképp működnek mint az x86/x64-es rokonaik, ennek köszönhetően pedig jelentősen kevesebb energiahasználattal képesek ugyan azokat a feladatokat ellátni.

Ékes példa erre az Apple M1-es ARM processzora, ami egyes méréseken még a legerősebb Intel CPU-val szerelt 16 colos Macbook Prót is maga mögé utasította. Persze még nem minden feladatban gyorsabbak az ARM-es processzorok az elődjeiknél, a szoftverek optimalizálása és maga a technológia is még gyerekcipőben jár.

Hirdetés

Az architektúra rendkívül izgalmas, ezért nem is meglepő, hogy több mérnök is elkezdett dolgozni az M1 visszafejtésén, hogy az képes legyen más operációs rendszerek natív futtatására.

Az interneten elérhető egy 350 oldalas dokumentum, amit Maynard Handley publikált, aki korábban az Apple Quick Time alkalmazásán is dolgozott és az M1-es processzor működésével foglalkozik. A tanulmány 0.70-es verziójában azonban már több más mérnök ötlete és felfedezése is megtalálható Handley eredeti írásán túl.

A feladaton dolgozók előtt félelmetesen sok akadály áll még, hiszen az Apple semmilyen segítséget nem nyújt nekik, nem véletlen az sem, hogy a boot camp (amivel Windows-t lehetett telepíteni Mac gépekre) sem működik az M1-es gépeken.

Ha azonban egyszer sikerül megfejteni az M-es processzorok működését, az a jövőben még több lehetőséget nyithat meg, hiszen már több forrásból hallottuk, hogy a cupertinói cég hamarosan elindíthatja az M1X-es szerelt gépeket és akár az M2 is debütálhat a közeljövőben.

A piac persze nem marad örökre ilyen szűk, a hírek szerint a Qualcomm és a Microsoft is dolgozik a saját ARM processzorán. Előbbivel kapcsolatban kicsit szkeptikusak vagyunk, hiszen a telefonokba SoC-ket gyártó cég sokszor alulteljesít, ellenben a redmondi vállalat Surface eszközeibe készülő megoldása még sok meglepetést okozhat, reméljük, hogy az Apple M-es procikkal is felveszi majd a versenyt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.