Hirdetés

Közel felére csökkentette a csernobili sugárzást a levegőben egy új technológia

|

Egy svájci cég szerint huszonnégyezer helyett öt év alatt semlegesíteni tudják az atomkatasztrófa környéki sugárzást.

Hirdetés

Rendkívül biztató technológiai újításról számolt be a svájci Exlterra, ami egy fenntartható és környezetbarát technológiákkal foglalkozó cég. A vállalat a csernobili elzárt zónát felügyelő állami szervvel közösen tesztelte NSPS nevű újítását, aminek segítségével jelentős eredményeket értek el a talaj és a levegő sugárszennyezésének csökkentésében, a technológia jövőbeli felhasználásában pedig mindkét fél komoly lehetőségeket lát.

Hirdetés

A kísérlet egy egyhektáros területen folyt 2019 novembere és 2020 szeptembere között, a szűk egy év után a talajban 37, a levegőben pedig lenyűgöző, 47 százalékkal kisebb sugárfertőzöttséget mértek. A reményre okot adó teszt kapcsán a technológiát kifejlesztő Exlterra azt állítja, a huszonnégyezer év helyett, amire a radioaktív anyagok természetes lebomlásához szükség lenne, mindössze öt év alatt semlegesíteni tudnák a teljes zónában megtalálhaó szennyeződést.

Az ehhez használt NSPS, azaz teljes nevén Nucleus Separation Passive System azért is kiváló, mert bármilyen vegyszer vagy más szennyező anyag használatát mellőzi, teljes egészében az atomfizika elvén alapul. Az eljárás során a szakemberek pozitív töltésű pozitron részecskéket gyorsítanak fel és lőnek ki a radioaktív izotópók irányába. Azok az atommagban megkötik az ellentétes töltésű elektronokat, amik beavatkozás nélkül ionizáló (és így az élő szövetre káros) sugárzás formájában hagyták volna el az atomot. A közlemény szerint a folyamat során nem kerül kibocsátásra káros sugárzás, a radioaktív anyagok pedig visszajutnak eredeti, stabil formájukba.

Ugyan a kísérlet teljes eredményei még nem kerültek nyilvánosságra, mind az Exlterra, mind a zónáért felelős SSE Ecocentre képviselői rendkívül optimisták a technológiával kapcsolatban. "Ezek az eredmények lenyűgözőek. Ez az első eset harmincöt év alatt, hogy ilyen technológia sikeresen csökkentette ilyen nagy mértékben a sugárzás mértékét a levegőben és a talajban is. Ez valódi reményt jelent a területnek, beleértve a szarkofág kezelését is" - nyilatkozta Szergej Kirejev a felelős ukrán hatóság képviseletében. Az Exlterra vezetői hozzátették, hogy Csernobil mellett más, radioaktív szennyezés által sújtott területeken, így például a fukusimai erőmű környén is hatékonyan be tudnák vetni az NSPS-t.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.