Hirdetés

Közeledik az iPad mini 5



|

Egy kiszivárgott tok is árulkodik az Apple következő-generációs mini táblagépéről.

Hirdetés

Idén ősszel lett három éves az Apple iPad mini 4, és továbbra sincs semmi jele annak, hogy érkezne az utódja. A 2015-ben érkezett mini tablet régóta nem kapott hardverfrissítést, pedig a nagyobb modell minden évben frissült. Mivel az iPhone SE-t végleg nyugdíjazta az Apple, többen úgy vélték, az iPad mini vonal is kaszát kapott. 

Hirdetés

Az utóbbi hetekben azonban egyre több pletyka kering az ötödik-generációs iPad miniről, ami akár már 2019 első hónapjaiban bemutatkozhat. A kínai közösségi oldalakon még fotók is előkerültek egy védőtokról, ami elvileg az új iPad minihez készült. A látottak alapján az új modell alapvetően az iPad mini 4 formavilágát követi, de elvileg sztereó hangszórókat és jobb hátsó kamerát kaphat. 

Némi rossz hír annak, aki megörült a jackcsatlakozó kivágásának, hogy az OnLeaks szerint az érintett tok egy 2016-os prototípushoz készült. A dizájn azóta pedig változott. 

Ennek ellenére a szakértők egyetértenek abban, hogy az iPad mini 5 ha jön, nagyjából úgy néz majd ki, mint a jelenlegi modell, csak vékonyabb kávával. Az iPad mini 5 érkezése azért is valószínű, mert még az Apple-ügyekben megbízható Ming-Chi Kuo is úgy tudja, hogy 2019 elején debütál a tablet. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.