Hirdetés

Közelednek a Huawei 5G-s okostelefonjai



|

A hírek szerint 2019 júniusában érkeznek meg a Huawei első 5G-képes okostelefonjai.

Hirdetés

A Huawei nem titkolt szándéka, hogy az elsők között tegye elérhetővé az 5G-s technológiát, a lehető legtöbb ember számára az okostelefonok piacán. A kínai cég végre most valami konkrétummal is szolgált ebben a témában. 

Hirdetés

Az MWC Shanghai 2018 alkalmából Eric Xu, a cég ügyvezetője elárulta, hogy az első 5G-s megoldások és mobilos chipek 2019 márciusában jelennek meg. Ennek hála a Huawei már jövő júniusban piacra dobhatja az első 5G-s okostelefonjait. 

Az időkeret miatt mostanra biztossá vált, hogy a Huawei 2019-es zászlóshajói, a P30-as modellek sajnos nem támogatják majd az 5G-s hálózatokat. A Mate 30-as széria viszont csak jövő októberben debütál, vagyis elvileg az első 5G-képes Huawei zászlóshajókat kínálhatja.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az első 5G-képes Huawei modellek a középkategóriában jelennek meg. 

A megmaradt hibákat a Huawei az év végére kijavítaná. Az ügyvezető úgy véli, hogy az 5G-nek hála a virtuális és a kiterjesztett valóság is sokkal népszerűbb lesz. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.