Közelednek az ARM-alapú Windows 10-es PC-k

|

Olyan gépek benchmark-eredményei kerültek elő, amelyekben ARM-alapú processzor dolgozott.

A Microsoft és a Qualcomm korábban az idei év végére ígérték az első olyan Windows 10-es PC-ket, amelyekben már ARM-alapú chip dolgozik. Kevés maradt 2017-ből, azonban a WinFuture olyan mérései eredményeket szúrt ki, amelyek arra utalnak, hogy legalább két ilyen PC közeledik. 

Hirdetés

Az egyik egy TP370QL modellszámú ASUS PC, a másik egy 12 hüvelykes HP laptop. Az ASUS és a HP egyaránt jelezték már, hogy szándékukban áll ARM-processzorral szerelt Windows 10-es PC-t építeni. A Lenovonak is lesz ilyenje. 

Egyelőre túl korai lenne bármilyen következtetést levonni ezekből az adatokból, a végső piaci termékek valószínűleg eltérnek majd ezektől. A Geekbench számai mindenesetre azt mutatják, hogy az egymagos és a többmagos pontszámok nagyjából a felét teszik ki annak, mint amire egy Snapdragon 835-ös androidos eszköz képes. 

Ez jelentheti azt, hogy az ARM-alapú chipeken kevésbé hatékony a Windows 10, mint az Android; de az x86-os utasításkészlet emulálása is állhat a háttérben. Vagy az is lehet, hogy egyszerűen nagyon korai mérésekről van szó, teszthardveren, tesztszoftverrel. 

Az viszont jó hír, hogy már most 4 és 8 GB RAM-ot olvashatunk a listákban, vagyis a legnagyobb örömünkre a 2 GB RAM-mal szerelt eszközök végre eltűnőben vannak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.