Hirdetés

Kriptobányász kártevővel fertőzték meg az amerikai és brit állami honlapokat



|

A bányászok lecsaptak: már a hatóságok által működtetett honlapok is a felhasználók gépeivel bányásszák a digitális pénzt.

Hirdetés

Miközben egyesek már a kriptopénzek végét hirdették a legutóbbi nagy árfolyamesések fényében, addig elmondható, hogy az őrület nem igazán csillapodott. Az agresszív bányászok ismét lecsaptak, ennek köszönhetően pedig az amerikai és a brit állami honlapok százai bányásznak kriptovalutát a látogatók gépeivel. 

Hirdetés

Az effajta weblapok általában amúgy sem gyorsak, dizájnban ráadásul rendre több éves lemaradásban vannak az aktuális szabványokhoz mérten. Most sajnos bányászprogramot is rejtenek, mindezt pedig az elavult szoftvereknek köszönhetik. 

A legtöbb kormányzati weboldal a Browseloud nevű szövegfelolvasót használja. Sajnos az elavult szoftvert megfertőzték a bányászscriptekkel, ugyanis sérülékenység volt a programban (amikor az alkalmazás a szerverrel kommunikál, akkor van baj). Ezt ki is aknázták.

A script lelassítja a számítógépeket, mivel arra kényszeríti azokat, hogy kriptovalutát bányásszanak, a felhasználók engedélye nélkül. 

A brit fejlesztőcég már felvette a kapcsolatot az ügyfeleivel, és mindenkit sürget, hogy mielőbb frissítsen a legújabb verzióra. 

A mostani eset remekül jelzi azoknak a böngészős beépülőknek a hasznosságát, amelyek képesek a bányászscripteket blokkolni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.