Hirdetés

Kristálytiszta élőképeken a Galaxy S10 és a Galaxy S10+



|

Itt vannak az első normális minőségű élőképek a Samsung következő zászlóshajóiról - minden eddigi pletykát igazolnak.

Hirdetés

Őrült mód záporoznak a szivárgások a Galaxy S10 modellekről, mindez pedig csak fokozódik majd a következő három hétben. Az információk után jöttek a renderelt képek, aztán a zavaros élőképek, most pedig itt vannak az első tiszta fotók, amelyeken az igazi Galaxy S10 és a Galaxy S10+ láthatóak. 

Hirdetés

Először az derült ki, hogy az új modellek blockchain-tárhelyes támogatást nyújtanak majd, azután pedig a német AllAboutSamsung még jobb fotókat szerzett a mobilokról. 

Ezek minden eddigi pletykát igazolnak, vagyis jön a fúrt kijelző: az Infinity-O panel jobb felső sarkába egy vagy két szelfikamera kerül. 

A képeken egyébként a hátsó kamerarendszer is látható. A dizájn szintén passzol a pletykákhoz, ugyanakkor újabb információt még nem ástak elő a szenzorokra vonatkozóan. A lite verziós Galaxy S10E viszont csak két hátlapi kamerát kaphat. 

Bár a Samsung közel kávamentes kijelzőre várt, sajnos alul továbbra is vastagabb a keret, mint máshol. A látottak minden tekintetben megfelelnek az eddigi szivárgásoknak: óriási kijelző, letisztult üveg hátlap, képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó, tripla kamera, jackcsatlakozó. A képeken látott rendszer és kezelőfelület persze még nem a végleges. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.