Hirdetés

Kritikus sérülékenységeket találtak az iOS-ben a Google szakemberei



|

Szerencsére a hatból ötöt az iOS 12.4-ben már javítottak az Apple mérnökei.

Hirdetés

A Google biztonsági szakemberei összesen hat kritikus hibát találtak az iMessage-en belül, amelyek úgy is veszélybe sodorhatnak egy okostelefont, hogy a tulajdonosa hozzá sem ér. 

Hirdetés

A nagy szerencse az, hogy az iOS 12.4-es frissítésében a hatból öt sérülékenységet mostanra már javítottak az Apple mérnökei. 

Hogyan lehetett kihasználni a réseket? A támadónak egy végrehajtható kódot kellett küldenie az iMessage-en keresztül, és amint a célpont megnyitott az üzenetet, a kód lefutott. Négyből két esetben ez bevált. Van két másik sérülékenység is, ezeket a memórián keresztül lehetett kihasználni. 

A hatból öt hibát javított az Apple, a hatodikat pedig titokban tartják, amíg megérkezik hozzá a patch. Mindezek tekintetében erősen ajánlott iOS 12.4-re frissíteni azoknak, akik valamiért eddig kivártak vele. 

A jó hír az, hogy a Google szakemberei időben megtalálták a hibákat. A ZDNet felhívta a figyelmet, hogy a hasonló résekért a támadók több millió dollárt fizetnek, ha hamarabb értesülnek róluk, mint ahogy az Apple be tudja foltozni azokat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.