Hirdetés

Külsős alkalmazásboltokkal bővül a Microsoft Store

|

Még jobban rágyúrnak a nyitottságra a redmondiak, jöhet az Epic és az Amazon, de akár a Steam is.

Hirdetés

Az elmúlt hónapokban a Microsoft több lépéssel is igyekezett demonstrálni, hogy az App Store totális kontrollja mellett kiálló Apple-lel ellentétben a nyitottságra szavaz, ha a saját alkalmazásboltjáról, a Microsoft Store-ról van szó.

A Windows 11-gyel megújuló digitális piacon ezért már nem csak az androidos alkalmazásokat látják majd szívesen a redmondiak, de azt is lehetővé teszik, hogy a saját fizetési rendszerüket használják a fejlesztők, megtartva ezzel a bevételek 100 százalékát. Most pedig tovább nyílik a kapu, ezentúl ugyanis már a külsős alkalmazásboltok appjai is bekerülhetnek a kínálatba.

Hirdetés

A Windows hivatalos blogján megosztott közlemény szerint az Epic Games Store és az Amazon Appstore máris igent mondott a csatlakozásra, a Microsoft eszközökért felelős vezetője, Panos Panay pedig a The Verge kérdésére még júniusban úgy nyilatkozott, hogy a Steamet is tárt karokkal várják.

A frissített, nyitottabb Microsoft Store a Windows 11 október 5-én esedékes rajtjával válik elérhetővé, így az Insider program tesztelői után hamarosan a nagyközönség is megismerkedhet vele. A redmondiak teljesen átszabták a bolt felületét, így átláthatóbb termékoldalakat, gyorsabb navigációt és fejlettebb keresést ígérnek.

A Microsoft egyébként nem volt mindig ilyen elkötelezett a nyitottság irányába, hiszen a kilencvenes- és a kétezres években még elszántan védte az igazát a trösztellenes perekben, például az előre telepített Internet Explorer kapcsán. A kritikusok szerint így a külsős alkalmazásboltok beengedése sem több egy szimpla PR-akciónál, hiszen a hivatalos weboldalukról már eddig is telepíthettük ezeket.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.