Hirdetés

Kutatók olyan kamerát fejlesztettek ki, amely megkönnyíti a belső szervek vizsgálatát



|

A tabletta méretű eszköz nagy innovációnak számít a maga területén.

Hirdetés

Évente világszerte rengeteg embernek van szüksége endoszkópiára, az eljárás során hagyományosan egy hosszú, hajlékony csövet vezetnek le a páciens torkán keresztül. A folyamat kellemetlen, drága és több egészségügyi szakember is szükséges hozzá. A kapszulás endoszkópiánál már egyszerűbb az egész, ilyenkor lenyelhető kamerát alkalmaznak, azonban az emésztési folyamat mozgatja a kis eszközt, nem az orvosok, így behatároltak a lehetőségek. 

A George Washington Egyetem kutatócsoportja azonban olyan lenyelhető tabletta-kamerát fejlesztett ki, amellyel a gyomor-bél traktust irányítottan lehet vizsgálni. A kis kütyü innovatív a maga kategóriájában, ugyanis ez az első, amely valós idejű láthatóságot biztosít és manuálisan irányítható is, ahelyett, hogy az emésztési folyamatokra hagyatkozva vándorolna a kamera. 

Hirdetés

Az orvosi technológiákkal foglalkozó AnX Robotica céggel együttműködésben készült NaviCam egy 27 milliméteres kapszula, amelyben egy apró, 640x480p-s felbontású kamera kapott helyet.

Miután a páciens lenyeli a kütyüt, egy olyan speciális ágyon vizsgálják meg, amelyen egy nagy mágneses fej található. Az orvos egy vezérlőpultnál egy pár joystick segítségével mágneses mezőt hoz létre, amely a kapcsulát egy 5D-sík mentén terelgeti (3D-s lineáris mozgás és 2D-s forgómozgás). A kamera eközben 160 fokban folyamatosan videót és állóképeket rögzít, az eljárás végeztével pedig a NaviCam keresztülhalad a delikvens emésztőrendszerén. Ilyen felvételeket készít: 

Az iGIE-ben közzétett tanulmányban egy orvos 40 betegnél 95 százalékos pontossággal irányította a NaviCamet az összes főbb problémás helyre a gyomorban. A betegek később hagyományos endoszkópiát is kaptak, a csoport 80%-a pedig - nem meglepő módon - úgy nyilatkozott, hogy a NaviCam-módszert jobban kedveli a hagyományosnál. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.