Hirdetés

Kvantumszámítógépekkel törhetik fel a titkosított adatokat a kínaiak



|

Egy biztonsági jelentés szerint néhány év múlva ezzel a lehetőséggel is számolni kell.

Hirdetés

Az Egyesült Államok kormánya nemrég ismét bővítette a szankciókkal sújtott, nemzetbiztonsági kockázatként kezelt szereplők listáját, ezúttal pedig 8 olyan kínai vállalatot is eltiltottak az amerikai felekkel való üzleteléstől, melyek a kvantumszámítógépes technológiával foglalkoznak.

Egy biztonsági elemzőcég, a Booz Allen Hamilton azóta egy érdekes jelentéssel állt elő, amelyben arra figyelmeztet, hogy a hagyományos szuperszámítógépeket túlszárnyaló technológia a későbbiek során akár a titkosított adatok feltörésére is alkalmas lehet.

Hirdetés

A jelentés szerzői szerint Kína a kvantumszámítógépek terén is komoly játékossá nőtte ki magát, amit remekül illusztrál, hogy a kínai kutatóknak nemrég a Google 53 qubites masináját is sikerült lepipálniuk a Zuchonghi 2.1 nevű, 66 qubites szörnyetegükkel. A Booz Allen úgy véli, hogy a csúcstechnológia a kémkedésben is új frontot nyithat, ha a titkosított adatok feltörésére vetik be.

Az elemzőcég annyival enyhítette a vészterhes jóslatot, hogy meglátása szerint a kínai kvantumszámítógépeknek leghamarabb a következő évtizedben sikerülhet feltörniük a jelenleg használt titkosítási eljárásokat. A jelentés szerint viszont addig is számítani lehet rá, hogy a későbbi visszafejtés reményében a kínai aktorok elkezdik felhalmozni az egyelőre dekódolhatatlan állományokat. Itt olyan érzékeny információkra kell gondolni, mint például a hírszerzési ügynökök és források személyes adatai, biometrikus azonosítók, vagy éppen fegyverek tervrajzai.

Akárhogy is alakuljon, az már most elmondható, hogy a kvantumfölény a kínai-amerikai hidegháború újabb terepévé vált, így a következő évek során mindkét oldalon komoly összegeket fektethetnek a csúcstechnológiával kapcsolatos fejlesztésekbe.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.