Hirdetés

Látványos röntgenfelvételek mutatják, miért drágább az Apple Vision Pro, mint a Meta headsete



|

A burkolat alatt nagy a zsúfoltság az Apple 3500 dolláros AR/VR sisakjában.

Hirdetés

Az Egyesült Államokban már több mint két hónapja kapható az Apple virtuális és kibővített valóságra kihegyezett headsete, az Apple Vision Pro, amely a legújabb csúcstechnológiákkal felvértezve igyekszik immerzív élményt biztosítani, elsősorban a tartalomfogyasztás terén, a vadonatúj visionOS operációs rendszerrel megtámogatva.

A készülék ugyan sok kritikát kapott a kimondottan borsos, 3500 dolláros ára miatt, ám az almás cég vezérigazgatója, Tim Cook ezt egy interjúban azzal védte meg, hogy a Vision Pro burkolata alatt futurisztikus technológia rejlik, amelyhez több mint 5000 szabadalmuk fűződik. Most látványos röntgen felvételek mutatják meg, mire is gondolhatott a cégvezető.

Hirdetés

A CT és röntgen képalkotással foglalkozó Lumafeld a Meta lényegesen olcsóbb, 499 dolláros Quest 3 headsete társaságában világította át az Apple AR/VR termékét, a felvételek pedig jól illusztrálják, hogy az almás kütyünél jóval nagyobb a zsúfoltság a burkolat alatt, vagyis több és kisebb alkatrészből áll, ami nemcsak a mérnököktől követelt extra munkát, de az előállítási költségeken is mély nyomot hagyott.

A fenti fotók mellett a Lumafeld egy YouTube-videót és egy blogposztot is megosztott a röntgenezésről, így aki mélyebben is beleásná magát a témába, mindenképp kattanjon rájuk. Korábban egyébként maga Mark Zuckerberg, a Meta első embere is dicsérte a Vision Próban található technológiát, ám a vezető azt is megjegyezte, hogy szerinte a jelentősen olcsóbb ára fényében az ősszel bemutatott Meta Quest 3 jobb azokban a dolgokban, amire az emberek ténylegesen használják a VR headseteket, kiemelve a könnyebb súlyt, a kényelmesebb viseletet, a beépített akkumulátort és a natív alkalmazások szélesebb kínálatát.

Szintén a témához kapcsolódik, hogy egy korábbi pletyka szerint hiába bír fejlett funkciókkal, még az Apple saját mérnökei is úgy gondolják, hogy a Vision Pro csak a negyedik generációra fogja elérni az "ideális" formáját.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.