Hirdetés

Látványos térkép mutatja, hogy a te városodban is írt-e verset Petőfi



|

A valaha élt egyik legnagyobb költő lelkes utazó volt, így többtucatnyi verse kötődik a Kárpát-medence településeihez.

Hirdetés

A lánglelkű Petőfi Sándornak ugyan csupán 26 év adatott meg e földön, ez alatt azonban 9 kötetben 859 ismert verset hagyott nekünk hátra, nem beszélve az 1848-1849-es forradalomban betöltött emblematikus szerepvállalásáról.

Az ELTE Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Katt(anj) a tudományra! nevű projektje most egy különleges weboldallal tiszteleg az életét a hazájáért feláldozó poéta előtt, egy látványos térképen helyezve el a Petőfi-verseket.

Hirdetés

A Kiskőrösön született költő ugyanis nemcsak a szavak és a szabadság szerelmese volt, de az utazásé is, így a Kárpát-medencét bejárva született költeményei több mint 70 településhez köthetők. A BTK térképén pontosan feltárulnak ezek a művek, a Trianonon túli valóságban ma már három szomszédos állam (Ausztria, Szlovákia, Románia) területén szétszórva.

A térképen szűrhetünk egy vagy több verseskötetre is, a városok feletti körök pedig azt mutatják, hol keletkeztek a kiválasztott kötet versei. A körök mérete az adott településhez kötődő keltezések számával arányos. Ha egerünket a kör fölé visszük, a pontos számot is megtekinthetjük, a körre kattintva pedig lenyílik a településhez kapcsolódó versek listája (kötet, cím vagy kezdősor, keletkezés helye, ideje)

A projekthez elengedhetetlen adatokat összegyűjtő Vaderna Gábor, az ELTE BTK docense a következőképp jellemezte Petőfit, a szenvedélyes utazót:

"Petőfi vándor volt a javából. Keresztül-kasul szelte az országot - gyalog, szekéren, sőt vasúton. Olykor azért ment, mert el akart vonulni írni, olykor azért, mert szállását éppen felmondták, olykor kalandvágyból, olykor régi barátokat látogatott meg, olykor a szerelmet kereste, olykor iskolát váltott."

A készítők azonban nem álltak meg az interaktív verstérképnél, és további térképeken mutatják be, miként tiszteleg a mai Magyarország a költő emléke előtt, melyeken megtekinthetjük, hogy pontosan hol viselik a poéta nevét épületek, utcák és terek, valamint hogy hol kapott emléktáblákat.

A 13 tagot számláló Kat(tanj) a tudományra projekt azt szeretné a nagyközönség elé tárni, hogy mennyire érdekesek és sokszínűek a bölcsészettudományok, és hogy milyen módszerekkel dolgoznak a kutatók a Bölcsészettudományi Kutatóközpontban: miként áll össze a tudományos műhely, hogyan kapcsolódnak a hazai és nemzetközi kutatásokhoz, s hogy miként születnek meg a tudományos kérdések és eredmények.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.