Hirdetés

Lebukott a Google, hogy egy magyar oldalról lopja a dalszövegeket



|

A zeneszöveg.hu egy ügyes trükkel buktatta le a keresőóriást, amely ellen már a Gazdasági Versenyhivatal is nyomozást indított.

Hirdetés

Érdekes sztorit közölt a napokban az Index a zeneszöveg.hu-ról, amely feljelentette a Google-t a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH), miután felfedezte, hogy a keresőóriás hamis forrásmegjelöléssel tőlük emeli át a dalszövegeket az ún. szövegkártya szolgáltatásba. Ez egy 2018 óta elérhető kényelmi funkció, amivel közvetlenül a keresési eredmények között olvashatjuk a "kiguglizott" dalszövegeket.

A zeneszöveg.hu első körben csak arra lett figyelmes, hogy a Google kártyái a magyar dalszövegeknél olyan külső oldalakat jelölnek meg forrásként, ahol nem is szerepel az adott szerzemény, hibaüzenetekhez navigálva a felhasználókat. Az egyik ilyennel, a Musixmatchcsel fel is vették a kapcsolatot, melynek üzemeltetői szintén értetlenül álltak a jelenség előtt.

Hirdetés

A 2004 óta működő magyar portálnál ezt követően döbbentek rá, hogy a dalszövegek valójában tőlük származnak, ezért egy rafinált trükkel szándékos hibákat rejtettek el a sorok között, sikeresen lebuktatva a Google algoritmusát. A zeneszöveg.hu vezetője, Csipa Roland szerint az eljárás azért problémás, mert a dalszövegek nem metaadatnak, hanem szerzői jogvédelem alatt álló szellemi terméknek minősülnek, így a Google nem használhatná azokat a saját szolgáltatásában.

Így jelennek meg a dalszövegek a Google szövegkártya-funkciójával.
Így jelennek meg a dalszövegek a Google szövegkártya-funkciójával.

A Zeneszöveg.hu Kft. természetesen megpróbálta felvenni a kapcsolatot az amerikai vállalattal, ám az válaszra sem méltatta őket, így a cég tavaly megtette a feljelentést a Gazdasági Versenyhivatalnál. A hatóság azóta is nyomoz az ügyben, de az eljárás folyamatban lévő voltára hivatkozva nem kommentálta a hírt.

A sztori pikáns része viszont csak itt kezdődik, mivel kiderült, hogy a Google valójában nagyon is komolyan vette a problémát, ám együttműködés helyett trükközéssel  próbálta megoldani. A zeneszöveg.hu panaszát követően ugyanis a weboldalról származó dalszövegek látszólag szó nélkül eltűntek a szövegkártya-szolgáltatásból, külföldi IP-címről keresve viszont továbbra is feldobja őket az algoritmus, méghozzá változatlanul a hamis, hibaüzenethez vezető forrásmegjelölésekkel. A Google tehát megpróbálta elrejteni a magyar internetezők elől, hogy a világ többi részén még mindig használja a szövegeket.

A nyilvánvaló csalás ellenére is kérdéses azonban, hogy a zeneszöveg.hu-nak mekkora esélye van az álláspontja megvédésére, mivel néhány éve egy sokkal nagyobb szövegaggregátor, a Genius már elbukott egy hasonló pert a Google ellen. A magyar portál ugyanakkor azzal érvel, hogy a Geniusszal ellentétben ők szerződéses viszonyban állnak a dalszövegek jogtulajdonosaival, így fel is léphetnek a másolással szemben.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.