Hirdetés

Lecsap azokra a fejlesztőkre az Apple, akik rögzítik az iPhone-od kijelzőjét



|

Az Apple rögtön a botrány kirobbanása után értesítette a fejlesztőket, hogy ha nem lépik meg a szükséges változtatásokat, törli az alkalmazásaikat az App Store-ból.

Hirdetés

Az Apple továbbra is nagyon komolyan veszi a biztonság és a magánszféra kérdését. Alig, hogy kirobbant a botrány, amely szerint egyes fejlesztők alkalmazásai rögzítik, hogy mit csinálnak a felhasználók az iPhone-ok képernyőjén (illetve a jelszavakat és a banki adatokat is begyűjthetik képernyőképeken); az Apple máris figyelmeztette a fejlesztőket, hogy törli az alkalmazásaikat, ha nem ejtik meg a szükséges változtatásokat. Egyrészt meg kellene magyarázniuk az analitikus kód használatát, másrészt tilos a felhasználó engedélye nélkül adatokat gyűjteni. 

Hirdetés

Az óriáscég egyik szóvivője megerősítette, hogy az érintett fejlesztőket már értesítették, hogy ha nem követik az Apple előírásait, akkor azonnal törlik az appokat az App Store-ból. 

A botrány során az derült ki, hogy sok fejlesztő harmadik féltől származó analitikai eszközöket használ, hogy rögzítse, a felhasználók miként kezelik az alkalmazásaikat. Mindezt az emberek tudta nélkül. 

Bár elméletileg az érzékeny információkat ilyenkor elrejtik, a gyakorlatban a személyes és banki adatok, jelszavak is láthatóak. Az Apple szigorúan tiltja, hogy az appok a felhasználó tudta vagy engedélye nélkül adatokat gyűjtsenek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.