Hirdetés

Légből kapott áram - hogyan tudjuk távolról tölteni majd okoseszközeinket?



|

Kezdetben csak startupok repültek rá az Over Air Charging ötletre, de úgy tűnik, ma már a nagyobb techvállalatok is bőven látnak fantáziát a távtöltésben.

Hirdetés

Hosszú évek óta az okostelefonos piac egyik legnagyobb problémája, hogy az akkumulátorok képtelenek tartani a lépést az egyre komolyabb energiaigénnyel rendelkező komponensekkel. A hatalmas méretű, felbontású és magas képfrissítéssel operáló kijelzők, a brutális teljesítményre képes, de energiavámpír SoC-k, valamint az egyre jobban elterjedő 5G-s chipek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a 4-5 ezer mAh-s telepekkel átlagos üzemidőt érjenek el a készülékek.

A legtöbb gyártó a töltési idő lecsökkentésében látta a megoldást, ennek eredményeként ma már könnyen találkozhatsz az akkukapacitás felét visszanyerő szupertöltőkkel is. Akad azonban egy sokkal futurisztikusabb jövőt sejtető másik irány is.

A vezeték nélküli töltési technológiák ugyan már egyáltalán nem számítanak újdonságnak, de még mindig csak a piac viszonylag kis hányada támogatja a legelterjedtebb Qi szabványt. Ennek ellenére néhányan már a töltőpadokat is teljesen száműznék, és a kötöttségek nélküli, vezetékmentes töltés élményét kínálnák felhasználóiknak. Bemutatjuk, hogy milyen Over Air Charging megoldásokat vázoltak fel a különböző gyártók, és arról is mesélünk, miért lehetnek kiemelten fontosak a jövőben ezek a termékek.

Hirdetés

Ringbe szállnak a nagyok

Január végén napra pontosan egyszerre rántotta le a leplet a totális kábelmentességgel kecsegtető technológiáiról a Xiaomi és a Motorola. Míg előbbi egy teljes koncepcióvideóban mesélt arról, hogy az 5G-s modellekben is használt mmWave-technológia milyen ügyesen képes a megfelelő helyre sugározni a delejt a hűtőszekrény méretű központi egységében tevékenykedő antennák segítségével.

Utóbbi csak egy rövidke demóvideóban szemléltette, hogy akár méteres távolságra a töltőállomástól sem áll le a készülékek áramfelvétele. Persze nem a Xiaomi és a Motorola az első olyan cég, amely foglalkozni kezdett az Over Air Charging gondolatával, ám komoly kutatási és fejlesztési hátterüknek, illetve jelentősebb bevételeiknek köszönhetően nekik nem kell különféle közösségi finanszírozási oldalakon kalapozniuk azért, hogy valóra válthassák elképzelésüket.

Az eddigi tényleges termékeket is ígérő megoldások jelentős része ugyanis a Kickstartert és társait hívta segítségül a tőkebevonáshoz, és bár a legtöbb ilyen irányú kampány sikerrel zárult, mégsem terjedtek el széles körben ezek a töltők.

Ennek pedig egyetlen oka van: nem készült még valóban hatékony megoldás a levegőben történő áramátvitel megfelelő kezelésére.

Az első komolyabb médiavisszhangot 2017-ben a The MotherBox nevű eszköz kapta, amely a dupláját zsebelte be a megvalósításához kitűzött célösszegnek az Indiegogón. Az elektromágneses mezővel kontaktus nélkül töltő készülék egyszerre több eszköz áramellátására is képes volt, igaz, a gömb alakú energiaállomás csak viszonylag rövid hatótávon belül tudta teljesíteni az ígért 10 wattos áramátvitelt.

Mivel legfeljebb fél méterről beszélünk, nehéz ezt valódi vezeték nélküli szabadságként értelmezni, elvégre a legtöbb töltőkábel is van ilyen hosszú.

Aztán a 2019-es és 2020-as CES-en az izraeli Wi-Charge mindenféle eszköz áramellátását szemléltette standjánál oly módon, hogy a mérnökei által tervezett infrás áramsugárzókkal a plafonról terelte - az olykor még telepet sem tartalmazó - háztartási eszközök irányába az áramot.

A Xiaomi mostani, közvetlenül az eszközbe sugárzott megoldásához hasonló koncepciót készített az Energous is, amely egyenesen Wireless Charging 2.0 néven harangozta be WattUp nevű ökoszisztémáját. Utóbbi az ígéretek szerint még 4 méterre a töltőállomástól is hatékony áramátvitelt kínál. Egy másik módszer mellett tette le a voksát az amerikai SonicEnergy: 2015-ös szabadalmi bejegyzése alapján ultrahangos eszközök segítségével igyekszik megvalósítani vezeték nélküli töltési koncepcióját.

Láthatjuk tehát, hogy már jelenleg is számos módszer létezik a piacon, így bőven van miből ötletet meríteniük azoknak a cégeknek, amelyek saját Over Air Charging megoldás fejlesztésén törik a fejüket. Arra azonban mindegyik belépőnek fel kell készülnie, hogy komoly kihívások várnak rá, elvégre még a jóval kevésbé ambiciózus Qi-s töltéssel elért hatékonyság is meglehetősen alacsony.

De mire is jó ez?

A legnagyobb előnyt nyilvánvalóan nem az jelenti, hogy nem kell majd a töltőkábelek után kutatnod, és megspórolod azt az egy mozdulatot, amivel a konnektor végére csatolod a készülékedet. A villámgyors sebesség miatt sem hozhatnak majd izgalomba az Over Air Charging megoldások, mert több, mint valószínű, hogy még jó ideig csak minimális áramátadásra lesznek majd képesek.

A Xiaomi például 5 wattos töltéssel prezentálta a Mi Air Charge-ot, ami, valljuk be, már 2010-ben sem számított szélsebesnek, tehát ezzel a módszerrel feltölteni egy 5000 mAh-s akkumulátort bizony nem a leghatékonyabb.

A töltöttség szinten tartására ellenben tökéletes lehet, és itt rákanyarodhatunk azokra a területekre, ahol igazán profitálhat az IoT és a mobilszegmens a teljesen vezetékmentes áramellátásból.

Otthonainkban ugyanis rengeteg olyan készülék található, amelyek egyébként minimális áramigénnyel rendelkeznek (faliórák, konyhai mérlegek, vezeték nélküli egerek, távvezérlők), működtetésükhöz pedig mindeddig kisebb kapacitású telepekre volt szükség.

Egy vezeték nélküli áramszolgáltatással megfelelően lefedett otthonban azonban idővel akár eljuthatnánk oda, hogy a kábelek mellett az elemek, később pedig az akkumulátorok is teljesen eltűnjenek, hiszen a készülékek képesek lesznek nélkülük is problémamentesen üzemelni a töltőegység hatókörében (ezt láthattuk például a Wi-Charge CES-es bemutatója során, az Energous bemutatóvideója pedig konkrétan erről szól).

Persze ez nem jelenti azt, hogy a mobilokból teljesen kimarad majd a telep (legfeljebb globális lefedettség kialakítását követően, ami egyelőre még sci-fibe illő vállalkozással érne fel), de könnyen lehet, hogy a mérsékeltebb igénybevétel következtében kitolódna az okostelefonok egyik leggyorsabban elhasználódó komponensének élettartama.

Azért akad probléma bőven

Bár e töltőeszközök háttérsugárzása minimális, és elméletben nem jelent egészségügyi kockázatot, meg lehet érteni azokat a felhasználókat, akik nem szívesen töltenének naponta akár 8-10 órát egy ilyen készülék hatókörében. Engedélyezésüket éppen ezért hosszú távú élettani hatásokat elemző vizsgálatoknak kell megelőzniük, ami értelemszerűen késleltetheti bevezetésüket.

Ezenfelül a hatékonyság növelése is olyan terület, ahol bőven akad még fejlesztési lehetőség, mivel az 5 wattos áramátvitellel ugyan már életben lehet tartani egy készüléket, de ennél több kell majd. Valószínű, hogy idővel a gyártók képesek lesznek fokozni a sebességet, épp úgy, ahogy a Qi-töltőpadokkal is történt.

További kérdéseket vet fel majd az is, hogy a Mi Air Charge demójában a készülék pozíciójának meghatározásához használt speciális vevőegységet miként szerelik be más gyártók készülékeibe, vagyis mennyire illeszthető majd problémamentesen egy másik fél eszköze egy ilyen vezeték nélküli ökoszisztémába.

Gondot okozhat a méret is, mert bár a 144 antennát tartalmazó, hűtőszekrény méretű Mi Air Charge külleme kétségkívül futurisztikus, azért nem biztos, hogy mindenki hajlandó lenne egy ilyen monstrumot a szobája közepén elhelyezni (még akkor sem, ha cserébe nem kellene külön antennák felszerelésével fáradoznia).

Mindezek ellenére bátran kijelenthetjük, hogy az Over Air Charging megoldások valószínűleg minden nagyobb gyártó radarjára felkerültek a Xiaomi és a Motorola bejelentése után.

Az is bizonyos azonban, hogy még messze vagyunk attól, hogy piackész termékké gyúrják a mostani prototípusokat, de mindenképp izgalmas lesz látni, miként fejlődnek az elkövetkező években.

Ha szeretnél további hasznos cikkeket olvasni, valamint remek teljes verziós programokat, biztonsági szoftvereket és értékes PC-játékot kapni, akkor vedd meg a 2021/03-as PC World magazint!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.