Hirdetés

Legyőzte az emberi vadászpilótát a mesterséges intelligencia



|

A DARPA legutóbbi kísérlete alapján a mesterséges intelligencia már az igazi vadászpilóták ellen is bevethető.

Hirdetés

Az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztériumának kutatásokért felelős részlege, a DARPA nemrég egy olyan kísérletet végzett el, amelyben virtuális csatában a mesterséges intelligenciát és egy igazi vadászpilótát engedett össze. A harcban végül a mesterséges intelligencia győzedelmeskedett. Ami azt illeti, nyolc különböző szoftvert versenyeztettek először, és végül a Heron Systems megoldása bizonyult a legjobbnak. 

Hirdetés

Ez csaphatott össze egy igazi, tapasztalt vadászpilótával a virtuális térben, és rakéták helyett csak gépfegyverrel lőhettek. A Heron Systems AI rendszere végül 5-0-ás győzelmet aratott a pilóta ellen. 

A szoftvert az NVIDIA DGX-1-es szuperszámítógépén tanították, az algoritmus rövid idő alatt 12 évnyi tapasztalatot szerzett a vadászgépes harcászat terén - pedig az elején mindig a földnek akarta vezetni a gépet. A DARPA szerint eszük ágában sincs a fejlesztéseket a vadászpilóták lecserélésére használni, inkább segítséget nyújtanának a technológiával. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.