Hirdetés

Lehúzza a rolót az Endomondo



|

Az év végén kivonják a forgalomból a népszerű Endomondót, a felhasználóknak a MapMyRun használatát javasolják.

Hirdetés

A fitneszes appokból akkora a kínálat, hogy eligazodni is nehéz, sajnos azonban a legjobbak közül több eltűnt az utóbbi időben vagy pedig beolvasztották más cégek. Ezek egyike a korábbi piacvezető Endomondo is, amely éveken át volt sokak kedvence, végül az Under Armour azonban úgy döntött, hogy a vállalat többi appja mellett felesleges ezt megtartani, ezért inkább a kukába dobják. 

Hirdetés

Az Endomondo 2020. december 31-én végleg leáll, és törlik is az alkalmazásboltokból az appot. A cég hangsúlyozta, hogy a szolgáltatás működésképtelenné is válik ekkor, bár azt nem tudni, hogy a szinkronizálást állítják le vagy a követési funkciót. A prémium csomagokat mindenesetre a hónap végéig visszamondják. 

Az Under Armour az érintetteknek azt javasolja, hogy használják a MapMyRun appot, ebbe március 31-ig lehet átvinni az adatokat, igaz, ezt manuálisan kell megtenni, és vannak olyan dolgok (elég sok, mint például kihívások, barátok, képek, bejegyzések, stb.), amiket eleve nem is lehet átköltöztetni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.