Hirdetés

Letaszították az európai mobilpiac éléről a Samsungot



|

A kínai gyártó előző hónapban a globális rangsorban is feljebb tudott lépni, jelenleg pedig az európai régió vezető márkája.

Hirdetés

Roppant sikeres gazdasági negyedévet zárt a Xiaomi a Strategy Analytics elemzése alapján Európában. A kínai gyártó rekordszámú 12,7 millió okostelefont értékesített ebben az időszakban, amelynek köszönhetően a piaci részesedése 25,3%-ra nőtt. Ezzel maga mögé utasított a régióban a korábbi piacvezető Samsungot, ami 12 millió értékesítést és 24%-os részesedést realizált.

A Xiaomi emellett egyre sikeresebb az okostelefonok globális piacán is, ugyanis júliusban már a második legnagyobb piaci részesedéssel bírt, megelőzve az Apple-t.

Hirdetés

A tavalyi éves eredményhez viszonyítva a Xiaomi az európai piacon 67,1%-os növekedést produkált, míg a korábbi piacvezető Samsung 7%-kal esett vissza. Érdekesség még a nagy három gyártó, vagyis a Xiaomi, a Samsung és az Apple mögötti feltörekvés is. Az Oppo 180%-os növekedés produkált 2020-hoz képest, míg a 2018-ban alapított kínai Realme 1,9 millió eladott egységgel 1800%-os növekedést ért el.

Strategy Analytics vezetője, Boris Metodiev kiemelte, hogy a Xiaomi a legnagyobb sikereket Oroszországban, Ukrajnában, Spanyolországban és Olaszországban érte el, amely országokban hatalmas népszerűségnek örvendtek az elmúlt évben a Mi és Redmi szériák is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.