Hirdetés

Lezárult egy korszak: az Intel nyugdíjazza a Pentium és a Celeron márkeneveket



|

Komoly lépésre szánta el magát az Intel, hamarosan búcsúzik a PC-s történelem egy-egy darabkája.

Hirdetés

Aligha akad olyan ember, aki ne hallott volna az Intel Pentium- és Celeron-szériás processzorairól, hiszen az előbbiek 1993, az utóbbiak pedig 1998 óta számítógépek millióit működtetik világszerte.

Ezért is nevezhetjük történelminek a mostanság már a videokártyák piacán is nyomuló gyártó bejelentését, mely szerint teljesen kivezetik a piacról a két ikonikus márkanevet, s a továbbiakban egyetlen brand váltja őket a repertoárban.

Hirdetés

Az új erőforrásokat egyszerűen csak "Intel Processor" néven fogják árusítani, az alább látható megújult Intel Inside-embléma alatt. Az ezt a megjelölést hordozó processzorokat a Celeronhoz és a Pentiumhoz hasonlóan az olcsóbb, belépő szintű konfigurációkban találhatjuk majd meg.

Az Intel hivatalos közleménye alapján a váltás valamikor 2023 elején várható, a laptopokkal kezdve a sort. A döntés indoklásaként a kékek csak annyit közöltek, hogy minden árszinten szeretnék "emelni a PC sztenderdet". Az Intel Processor termékcsalád az Intel vPro, az Intel Evo és az Intel Core mellett szerepel majd a kínálatban.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.