Hirdetés

LG kijelző is kell az Apple-nek



|

Az LG új kijelzőgyárába fektethet az Apple azért, hogy több forrásból és még több OLED-képernyőhöz jusson.

Hirdetés

Arról már többször hallottunk, hogy a Samsung több milliárd dollárért bővíti és építi az új OLED-gyárait, miután nem bír elég kijelzőt szállítani az Apple és a többi gyártó kereslete miatt. 

Hirdetés

Az Apple azonban szeret biztosra menni, ezért alternatív beszállítókat is használ. Ennek hála nem csak árban versenyeztetheti meg a feleket, hanem arról is gondoskodhat, hogy ha az egyikkel valamilyen probléma adódik, akkor a másik forrás kapacitásának hála ne kelljen leállítsa a gyártást és forgalmazást. 

Az almás cég ráadásul előszeretettel vásárol fel egy-egy elemet csak azért, hogy a riválisait nehezebb helyzetbe hozza. 

A tizedik évfordulós iPhone 8 OLED-kijelzővel érkezik, a jövő évben pedig már minden iPhone ilyen panelt kap. Értelemszerűen az Apple fő partnere a Samsung lesz, amely jelenleg uralja az OLED-piacot. 

Dél-koreai jelentések szerint azonban az Apple 1,75-2,62 milliárd dollárt fektethet az LG OLED-gyárába, amelyből minden egyes képernyőt az Apple-höz szállíthatnak. 

Egy iparági forrás alapján jelenleg egyedül a Samsung kijelzői felelnek meg az Apple minőségi követelményeinek, bár az LG is majdnem eleget tesz a kritériumoknak. A kínai gyártók ezektől jelenleg messze elmaradnak. 

Az LG új, E6-os gyára nagyjából 3 milliárd dolláros befektetést igényel, és a 2019-es iPhone-okat láthatja el panelekkel. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.