Hirdetés

LG V40: készül a Vihar



|

A szivárgások szerint az LG következő csúcskészülékének a neve és a kódneve is megvan.

Hirdetés

Az LG idén már bemutatott egy V szériás okostelefont - ez volt a V30S ThinQ, amely alapvetően a V30 felújított változata (AI-alapú szoftveres extrákkal és több memóriával rendelkezik). Miközben május elején az LG G7 ThinQ is bemutatkozik, addig az LG-nek lesz az idei évre egy további nagy meglepetése is. 

Hirdetés

Evan Blass igen megbízható szivárogtató, és az információi szerint az LG következő zászlóshajójának már megvan a neve és a kódneve is. Ez lesz az LG V40, amelynek a kódneve Storm, vagyis Vihar. Ez lesz a V30 igazi utódja. 

Sajnos egyelőre mindezen kívül gyakorlatilag semmi sem biztos. Az mindenesetre jól látszik, hogy az LG új stratégiája ellenére a G7 ThinQ mégis a Galaxy S9-cel "nagyjából" egyszerre érkezik, és a V40 is a Galaxy Note 9-hez, vagyis a Koronához igazodik. 

Mivel a G7 ThinQ kijelzőjébe belóg egy szenzorsáv, ezért logikus feltételezés, hogy a V40 is ezt a dizájnvonalat követi majd. Spekulálni persze kissé korai, már csak azért is, mert augusztus-szeptemberig még sok dolgon változtathat az LG. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.