Hirdetés

Light technológiával tarolhat a Nokia 9 PureView



|

Gyakorlatilag maga a Light árulkodott arról, hogyan működik majd az 5 hátlapi szenzorral felszerelt Nokia 9 PureView kamerarendszere.

Hirdetés

A Light elkötelezett a többlencsés fotózás mellett, és egy ideje a mobilpiacot is szeretné meghódítani. Nemrég egy dedikált részt is szentelt ennek a weboldalán, azonban a szakértők szerint igazából a Nokia 9 PureView kedvcsinálóját élesítette a cég. 

Hirdetés

A Light 4-, 6- és 9-kamerás okostelefonokat emleget, különféle vakukkal és fényérzékelő szenzorokkal. A Nokia 9 PureView elvileg még ebben a hónapban megérkezhet, 5 hátlapi kamerával. 

A tippek szerint a világelsőség a Light segítségével jöhet össze. Erre lehet bizonyíték, hogy mindkét cég gyártópartnere a Foxconn. A Lightnak pedig már piacon van a 16-lencsét fényképezője, amely a jelentések szerint az esetek 80 százalékában kivált egy DSLR-t. 

A cég azt állítja, ugyanezt a technológiát mobilba is be tudja építeni, aminek az eredménye páratlan élesség és hihetetlen dinamikatartomány. A Nokia 9 PureView persze nem lesz olcsó, nagyjából 900 euróba kerül majd. Ha azonban számításalapú fotózással is kiegészítik a csodarendszert, akkor a HMD Global nagyot alkothat a mobilfotózás terén. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.