Hirdetés

M3 chipes iMac készülhet az Apple-nél



|

Megbízható forrás árulkodik róla, hogy a cupertinóiak már két lépéssel előrébb járnak az iMacet illetően.

Hirdetés

Az Apple 2020 őszén mutatta be az első saját fejlesztésű erőforrását, az Intel chipjeit váltó M1-et, amely mobilokból is ismert ARM-architektúrára épül. A SoC-ból azóta egy Pro, egy Max és egy Ultra kivitelt is kaptunk, a következő generáció leleplezése azonban továbbra is várat magára.

A többnyire pontosan "jósoló" iparági bennfentes, Mark Gurman legutóbbi hírlevelében viszont összefoglalta, hogy az eddigi ismeretei alapján milyen Macek készülnek az Apple-nél, így már lehet némi fogalmunk arról, hogy miként debütál az M2-es chip, sőt, még az M3 is szóba került.

Hirdetés

A Bloombergen közölt összeállítás alapján az M2-es chip az új MacBook Airben, egy belépő szintű MacBook Próban és a Mac miniben tűnhet fel,  az erősebb M2 Pro és M2 Max variánsok pedig a 14 hüvelykes és a 16 hüvelykes MacBook Prót hajtják majd. Gurman szerint az M2-ből is készül Ultra-változat, ami lényegében egy dupla chipet jelent, ez pedig a Mac Próban köszön be.

A jelentés legizgalmasabb része viszont az M3-as SoC-ot illető pletyka. A Bloomberg szerzője úgy tudja, hogy a cupertinóiak már dolgoznak az ezzel szerelt iMacen, ám a leghamarabb csak a jövő év végén számít az új asztali gép leleplezésére. Gurman egyúttal azt is megerősítette, hogy továbbra is bízik egy új iMac Pro érkezésében, ám ezt is csak valamikor a távolabbi jövőre várja.

Az 1998 óta futó iMac-széria egyébként tavaly tavasszal esett át egy nagyobb frissítésen, ami nem csak a régen várt M1-es chipet hozta el, de egy teljesen új dizájnt is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.