Hirdetés

Magyar származású fejlesztő készíti az új Twittert



|

Az eddigi történések alapján olyan, mintha Elon Musk szándékosan verné szét a Twittert. Szerencsére már érkezik a segítség.

Hirdetés

Elon Musk nemrégiben, hosszas huzavona után végre tényleg megvette a Twitter. A dél-afrikai üzletember 44 milliárd dollárért vásárolta meg a közösségi oldalt, ahol azóta ég a ház, hogy először betette a lábát a központba. Később kirúgott többezer alkalmazottat, majd kérlelte őket, hogy jöjjenek inkább vissza, mindeközben pedig teljesen szétverte a korábban jól működő hitelesített profilok rendszerét, hogy ezzel kezdjen bevételt szerezni.

Az már csak hab a tortán, hogy a szabad véleménynyilvánításról prédikál, de sorra tiltja ki azokat, akik kijátszva az átgondolatlan szabályokat, Elon Musknak adják ki magukat. Hosszú út áll még az átalakulás előtt.

Hirdetés

Természetesen az IT világban is sokan érzik, hogy ég a ház, így nem meglepő, hogy már fel is ütötte a fejét néhány érdekes alternatíva. Közülük az egyik legizgalmasabb a T2, amit egy magyar származású fejlesztő, Gábor Cselle készít. Persze ha minden induló közösségi oldalról írnánk nektek, másról sem szólna a PC World, ebben az esetben azonban okkal gondolhatjuk, hogy valami komoly van készülőben.

Gábor korábban vezető mérnökként dolgozott a Xobninál, ahol egy népszerű e-mail plugint fejlesztett az Outlookhoz, majd megalapította a reMailt, amit később a Google vásárolt fel. Gábor ekkor a keresőóriáshoz került, ahol több pozícióban is megfordult, többek között az első termékmenedzsere volt a most Google Now-ként ismert szolgáltatásnak.

Az Egyesült Államokban élő mérnök már a Twitternél is dolgozott, miután 2014-ben egy másik startupját, a Namo Mediát felvásárolta a közösségi oldal.

Ezekkel a tapasztalatokkal a háta mögött okkal gondolhatjuk, hogy Gábor tudja mit csinál, a T2 fejlesztésének előrehaladását teljesen nyilvánosan kezeli, erre a linkre kattintva ti is megnézhetitek, hogy áll most a fejlesztés. Ha esetleg szeretnétek ott lenni az egyelőre csak T2-ként emlegetett közösségi oldal első felhasználói között, itt érdemes regisztrálni. A felületen és az URL-ben látható név sajnos csak placeholder, a fejlesztő világossá tette, hogy nem Twitter 2 lesz az oldal neve, amikor majd elindul.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.