Hirdetés

Két városban már 5G-n pörög a Telekom



|

Budapest és Zalaegerszeg egyes részein már elérhető a magenta szolgáltató újgenerációs mobilhálózata, akinek a készüléke bírja, már csatlakozhat is.

Hirdetés

Az 5G kereskedelmi indulásában a Telekom a második lett Magyarországon, a Vodafone tavaly októberben indította el saját 5G hálózatát. Mielőtt országszerte rohannánk a boltokba új előfizetéseket kötni és 5G-képes készülékeket vásárolni, azt azért érdemes tudni, hogy mindkét szolgáltató esetében még elég kicsi a lefedett terület: a Vodafone-nál Budapest belső kerületeit és a Duna környékét jelenti, a Telekom tegnap hivatalosan is elstartolt hálózata pedig jelenleg Budapesten az V., VI. és VII. kerület egyes részein, a Telekom Könyves Kálmán körúti székházában és az azzal szomszédos Groupama Arénában, a Puskás Ferenc stadionban, Zalaegerszeg belvárosában, valamint a zalaegerszegi ZalaZone járműipari tesztpályán érhető el.

Hirdetés

Zalaegerszeg azért került be a körbe, mert itt folytak a Telekom 5G hálózatot érintő tesztjei 2017 óta, majd a T-Systems Magyarország, az Ericsson Magyarország, a Budapesti Műszaki Egyetem és az iMar Navigation közös szervezésében a szolgáltató Magyarországon először a zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpálya 2019. május 20-i hivatalos átadásán mutatott be manővereket 5G hálózaton kommunikáló önvezető járművekkel, valós körülményeket szimuláló környezetben. A Telekom 5G-szolgáltatását az Ericsson Magyarországgal együtt építette ki, és a 3,6 GHz-es frekvenciasávot használja.

A Telekom közleménye szerint szeptember végéig minden olyan előfizető minden további díj fizetése nélkül igénybe veheti az 5G hálózatot, aki korlátlan mobilinternetet tartalmazó előfizetéssel rendelkezik. Ha pedig valaki 5G-képes mobilt vesz a szolgáltatótól, azt amúgy is csak minimum havi 10 gigabájtos adatkerettel teheti meg, nekik 3 hónapig érhető el az 5G. Aki ezen feltételek alapján már "5G-kompatibilis", azoknál mostantól folyamatosan kapcsolják be az elérést.

A Magyar Telekom jelenleg két 5G-s mobilt kínál, a Huawei Mate 20X 5G-t, az LG V50-et, de hamarosan érkező szoftverfrissítéssel a náluk lévő összes 5G-képes Samsung mobil is használható lesz az itthoni hálózaton, és persze minden máshol vásárolt 5G-képes telefon is alkalmas erre. Arról még nincs hír, hogy mikor, milyen ütemben és milyen területek felé terjeszkedik tovább a magenta 5G lefedettsége.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.