Hirdetés

Magyarországon is felturbózza a Térképek alkalmazást az Apple



|

Részletesebb információkkal és 3D-s épületekkel támad az Apple Maps.

Hirdetés

A borzalmas eladásokat produkáló Pippin konzol után talán az Apple Maps, vagyis a Térképek alkalmazás 2012-es rajtja volt az almás cég történetének legnagyobb bukása, az iPhone 5-tel debütált szolgáltatás ugyanis olyan súlyos hibákkal jelent meg, hogy Ausztráliában egyenesen életveszélyesnek nyilvánították, a blamázs miatt pedig még az iOS addigi fejesének, Scott Forstallnak is távoznia kellett.

A kitartó cupertinóiak azonban nem engedték el a Térképeket, így az évek során egész korrekt appot faragtak belőle, ami hamarosan Magyarországon is még jobb lesz.

Hirdetés

A HWSW ugyanis arról adott hírt, hogy az Apple már idehaza is teszteli a Maps új generációs nézetét, amely részletesebb információkkal szolgál, valamint az épületeket és a nevezetességeket is 3D-s elemekként ábrázolja. A megoldás még 2018-ban debütált az Egyesült Államokban, azóta pedig fokozatosan terjesztik ki újabb és újabb régiókra.

A portál képernyőfotókat is tartalmazó beszámolója szerint a felturbózott Térképeket Magyarország mellett Lengyelországban, Csehországban, Horvátországban és Szlovéniában tesztelik, a frissítés pedig 30-45 napon belül élesedhet a helyi felhasználók számára.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.