Hirdetés

Már 100 ezer forint alatt tiéd lehet az Apple újdonsága



|

A 8 ezer forintos törlőkendő után újabb bombasztikus ajánlattal álltak elő a cupertinóiak.

Hirdetés

Az Apple kedden tartotta a szokásosnak mondható tavaszi termékbemutatóját, ahol nem csak az iPhone SE harmadik generációja mutatkozott be, de színre lépett a profiknak szánt, komoly teljesítményt ígérő Mac Studio, az 5K-s Apple Studio Display Monitor és a legújabb iPad Air is.

Szép csendben viszont egy másik új terméket is kaptunk a 3 méteres Thunderbolt 4 Pro kábel képében, amit potom 68 ezer forintért vihetünk haza.

Hirdetés

A kábel így 16 ezer forinttal többe kerül, mint az Apple népszerű vezeték nélküli fülese, a második generációs AirPods, de egyebek mellett 5 darab AirTag követőt és egy Apple TV HD-t is vehetnénk az árából. Ne siess azonban a vásárlással, mivel a kiegészítő még nem rendelhető, és a webshop nem is ígér semmit az első készlet beérkezésére vonatkozóan.

Vigaszként esetleg beszerezhetünk 2 db, 1,8 méteres kivitelt, ezek ugyanis már 1-2 héten belül megérkeznének, és csak 110 ezer forinttal rövidítenék meg a költségvetésünket. Viccet félretéve, ahogy arra a The Verge is felhívta a figyelmet, a méregdrága termék abból a szempontból hiánypótló, hogy jelenleg nem találni más, 3 méteres Thunderbolt 4-kábelt a piacon, a legtöbb opció 2 méteres, és azok sem túl olcsók: a Belkiné például 70 dollár, ami persze még a fele sincs az Apple-kábel 159 dolláros árának.

A jövőben viszont mérséklődhetnek az árak, hiszen a Thunderbolt 4-szabvány még 2 éves sincs, így egyelőre kevés eszköz támogatja.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.