Hirdetés

Már a festmények és fotók élethű kiegészítésére is képes a mesterséges intelligencia



|

Megdöbbentő hihetőséggel bővíti az eredeti műveket a DALL-E.

Hirdetés

Az Elon Musk társalapításával létrejött OpenAI még tavaly tette elérhetővé az azóta már a második verziójánál járó DALL-E gépi tanulási modellt, amely mesterséges intelligencia segítségével generál lenyűgöző képeket.

A felhasználók által megadott kifejezésekkel dolgozó technológia sorban szállítja a figyelemre méltó alkotásokat, egyebek mellett egy tetoválást is adott a világnak és a Photoshopnál is hatékonyabb szerkesztőnek bizonyult, most pedig egy újabb elképesztő funkcióval gazdagodott a repertoárja.

Hirdetés

Az "Outpainting" néven leleplezett újdonság segítségével a DALL-E az emberi instrukciók alapján élethűen egészít ki tetszőleges képeket a fotóktól a közismert klasszikus festményekig. Az eljárás demonstrálására August Kampot kérte fel az OpenAI, aki Johannes Vermeer 17. századi remekművét, a Leány gyöngy fülbevalóvalt bővítette ki. Az alábbi timelapse-videó megmutatja, hogy a művész miként vezette lépésenként az algoritmust a végeredményig.

A közönség pedig már rá is repült a technológiára, a Twitteren szépen gyűlnek a látványos alkotások az #outpainting hashtag alatt. Az alábbi posztban például a The Beatles Abbey Road című albumának borítóját láthatjuk, a DALL-E által továbbgondolva.

És persze mások is eljátszadoztak a klasszikus festményekkel, itt van rögtön egy jobban sikerült kísérlet Georges Seurat neoimpresszionista alkotásával, a Vasárnap délután Grande Jatte szigeténnel.

Az OpenAI közlése szerint már több mint egymillió ember használja a DALL-E-t, amelyhez az ide kattintva elérhető várólistán lehet hozzáférést igényelni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.