Hirdetés

Már a nyáron elérhetővé válhat a Steam a Tesla autókban



|

A Valve piacterének integrációjával állítólag jól halad a Tesla.

Hirdetés

A Tesla gyakorlatilag egy guruló játékkonzol, régóta fut rajta a Cuphead, a The Witcher III: Wild Hunt, a Stardew Valley, a Fallout Shelter a Cat Quest és az Atari számos klasszikusa is. Természetesen menet közben nem lehet játszani, csak akkor, ha a kocsi álló helyzetben van.

Elon Musk nem éri be ennyivel, ha már egy AMD Ryzen CPU és egy RDNA2-es GPU került az autóba, elérhetővé akarja tenni a Steam teljes kínálatát.

Hirdetés

A Tesla vezére szerint jól halad a Steam integrációja, augusztusban már demózhatják is. Azt még nem tudni, hogy minden játék támogatott lesz-e, vagy csak néhány, illetve használhatunk-e billentyűzetet és egeret, vagy kénytelenek leszünk kontrollerrel játszani (ami egyébként nem baj, de a PC-pártiaknak szempont lehet). Musk tweetjei alapján arra törekednek, hogy a lehető legtöbb játék támogatott legyen.

Reméljük, az integráció nem nyitja meg az utat a kártékony szoftverek előtt, amik a Steam nem kifogástalan ellenőrzőrendszerén könnyen átjuthatnak. Úgyszintén szeretnénk azt hinni, hogy senki nem ad majd ki valamilyen eszközt, amivel áthidalhatók a korlátozások, és lehetségessé válik a játékok menet közbeni futtatása: sajnos túl nagy az esélye, hogy nem az utasok, hanem a sofőrök állnak neki játszani.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.