Hirdetés

Már a radioaktív sugárzásra figyelmeztető riasztórendszereket sem kímélik a kiberbűnözők



|

A rendőrség által lekapcsolt elkövetők nem árulták el a támadás okát.

Hirdetés

A spanyol rendőrség a minap jelentette be, hogy a kapcsolódó nyomozást követően elfogtak két gyanúsítottat, akik az ország radioaktivitási riasztóhálózata ellen indítottak kibertámadást. A hackerek 2021 márciusa és júniusa között tevékenykedtek, ennyi idő alatt a Polgári Védelmi és Vészhelyzeti Főigazgatóság érzékelőinek közel egyharmadát sikerült letiltaniuk.

Tettük okára egyelőre nem derült fény, nem tudni, hogy miért éppen a spanyolországi országos radioaktív sugárzási szintet figyelő műszerek feltörése volt az elkövetők célja.

Hirdetés

A The Hacker News értesülései alapján a gyanúsítottak, akik korábban az intézmény alkalmazásában álltak, kétirányú behatolással törték fel a rendszert. Egyrészt az irányítóközpont számítógépes rendszeréhez fértek hozzá, vélhetően azzal a céllal, hogy töröljék a rendszer kezeléséhez elengedhetetlen alkalmazást.

Másrészt a kibertámadás során összesen több mint 300 érzékelőt terheltek két hónapon át. A műszerek emiatt meghibásodtak, elvesztették a kapcsolatot a vezérlőközponttal, minek következtében a hálózat észlelőképessége jelentősen csökkent.

A rendőrség megállapította, hogy mindkét hacker szerződéses munkavállaló volt, korábban ők feleltek a rendszer karbantartási programjáért. Komoly ismeretekkel rendelkeztek, így ezzel a szaktudással könnyebbé vált számukra a támadások végrehajtása.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.