Hirdetés

Már a rendőrség nevével is visszaélnek a csalók



|

A Nemzeti Védelmi Szolgálat nyomozást indított az ügyben.

Hirdetés

Facebookon adott ki ma figyelmeztetést a Nemzeti Védelmi Szolgálat arról, hogy egyes csalók a rendőrség nevének használatával akarnak visszaélni, egyúttal átverni a gyanútlan áldozatokat. A csalók rendőrként mutatkoznak be, majd közlik a kiszemelt áldozattal, hogy feltörte valaki a bankszámlájukat. Miután így sikerült kideríteni, hogy az áldozat mely banknak az ügyfele, jött a következő lépés.

Egy másik csaló ugyanis ezután magát a bank alkalmazottjának kiadva felhívta az áldozatot, és megszerzett tőle minden olyan fontos banki információt, illetve rávette, hogy telepítse az Anydesk nevezetű alkalmazást, sőt az SMS-ben kapott biztonsági kódokat is elkérte. Mindezek segítségével hozzáfértek magához a bankszámlához, ahonnan több millió forintot emeltek le.

Hirdetés

A Nemzeti Védelmi Szolgálat mindenkit arra figyelmeztetett, hogy legyen gyanús, ha valakit rendőrség nevében telefonon felhívnak és a bankszámlájának feltörésére hivatkozva banki adatairól kérnek információkat, illetve közleményük szerint fontos tudni azt is, hogy a bankok soha nem fogják kérni a saját hivatalos alkalmazásuk mellé egy külön alkalmazás letöltését az ügyfél telefonjára telefonjára.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.