Hirdetés

Már augusztusban Android P-re frissülhetnek egyes Nokia okostelefonok



|

A HMD Global összes jelenlegi okostelefonja megkapja a Google idei operációs rendszerét.

Hirdetés

A HMD Global egyike azon kevés okostelefon-gyártóknak, amely minden egyes készülékét (a Nokia márkájúakat) Android P rendszerre frissíti. A pontos dátumokat persze nem ismerjük, hiszen még az Android P megjelenéséről sincs konkrét hír. A Google rendszere menetrend szerint mindenesetre augusztus végére várható. 

Hirdetés

Mindez egyben azt is jelenti, hogy szerencsés esetben a Nokia okostelefonokra is megérkezhet már augusztusban az Android P. A Nokia készülékek tulajdonosai így az elsők között lehetnek, akik Android P-t kapnak. 

Érdekesség továbbá, hogy bár az Android P előzetese és bétája csak egyetlen HMD Global által gyártott készülékre, a Nokia 7 Plusra elérhető, a cég a végleges verziót minden egyes Nokia készülékére kiadja augusztussal kezdődően. Ezt egy nemrég napvilágot látott levelezés is alátámasztja. Egyesek szerint ez már túl jó hír ahhoz, hogy igaz legyen. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.