Hirdetés

Már csak ezekért a fotós újdonságokért is megéri majd telepíteni az iOS 17-et



|

Jóval többet rejt az iPhone következő generációs operációs rendszere, mint azt első pillantásra gondolnád.

Hirdetés

A tavaly megjelent iOS 16 jelentős változtatásokat eszközölt az iPhone-okat hajtó operációs rendszer kezelőfelületén, így az elmúlt másfél évtized forgatókönyvéből tanulva borítékolható volt, hogy az ősszel érkező iOS 17 nem az izgalmas vizuális újításokkal fogja kívánatossá tenni magát, hanem inkább a stabilitásra és a finomhangolásra koncentrál majd.

Ehhez képest a júniusi WWDC 2023-on leleplezett mobil platform végül egész tartalmasnak ígérkezik: jönnek a kontaktjainkhoz szabható hívási képernyők, a mesterséges intelligenciával megtámogatott napló alkalmazás (Journal), az iPhone-ból okos kijelzőt faragó Standby-üzemmód és még megannyi újdonság. Az Apple ezúttal nagy figyelmet fordított az egyes gyári alkalmazások átgondolására is, így az Időjárás mellett a Fotókba is jut egy sornyi módosítás, amelyek önmagukban is csábítóvá tehetik az iOS 17-et.

Hirdetés

Könnyebb kezelhetőség

A képszerkesztésre hajlamos felhasználók sokáig nagyrészt külsős fejlesztésű alkalmazásokra voltak utalva, az utóbbi néhány évben azonban rengeteget fejlődött az iOS beépített eszköztára, így a legfontosabb műveleteket már közvetlenül a galériánkból is elvégezhetjük. Az iOS 17 ezt annyiban fogja megpiszkálni, hogy néhány apró, de annál üdvözlendőbb változtatással átláthatóbbá teszi a kezelőfelületet.

Forrás: Brandon Batch/YouTube
Forrás: Brandon Batch/YouTube

Ennek jegyében az egyes szerkesztési eszközök funkcióját feliratok is jelzik majd, így már nem kell tapasztalt fotóvarázslónak lennünk ahhoz, hogy első pillantásra dekódoljuk a céljukat. A cupertinóiak továbbá a képernyő tetejére helyezték a "Mégse" és a "Kész" gombokat, így nehezebb lesz véletlenül megnyomni őket a csúszkák tologatása közben. Végezetül pedig az éppen aktív eszköz gombját nem egy apró pont, hanem egy nagyobb, feltűnőbb háromszög jelzi majd, amit a vonatkozó ikon felett láthatunk.

Villámgyors vágás

Az iPhone egyik legalapvetőbb szerkesztési funkciója a fotók méretre vágása, a használata pedig eddig sem volt kimondottan bonyolult, hiszen a szerkesztési menübe navigálva rögtön ott figyel a képernyő alján az erre szolgáló gomb, majd a felugró ablak sarkainak húzogatásával egy pillanat alatt méretre szabhatjuk az adott felvételt.

Az iOS 17 azonban még gyorsabbá teszi a procedúrát, így elég lesz csak közvetlenül a képnézegetőben ráközelítenünk az adott fotóra, a jobb felső sarokban pedig feltűnik egy új "Crop" gomb, amivel közvetlenül a méretezéshez ugorhatunk, méghozzá pont azzal a kivágással, amit a zoomolás során beállítottunk.

Mindenből matricát

Az iOS 16 egyik legmenőbb extrája, hogy egyetlen mozdulattal lehetővé teszi az alakok, állatok vagy tárgyak kivágását a fotókról, amelyeket aztán a vágólapra másolva szabadon felhasználhatunk a különböző alkalmazásokban. Az iOS 17-ben még egy szinttel feljebb lép a Photoshop-jártasságot kiváltó trükk, a fotókról kiemelt alakokat ugyanis úgynevezett Live Stickerekként, vagyis élő matricaként is felhasználhatjuk majd.

Mindennél jobban vágysz egy iMessage-matricára, ami a macskádat formázza? Semmi gond, csak vágd ki egy fotóról, másold be, majd ízlés szerint dobj rá néhány effektet is. A slusszpoén, hogy a funkció az Élő fotókkal is működik, vagyis akár animált matricákat is készíthetünk a házi kedvenceinkről, a családtagjainkról vagy bármi másról.

Nicsak, a Cirmi!

A gépi tanulással megtámogatott mesterséges intelligenciás varázslatnak köszönhetően a Fotók alkalmazás évek óta képes felismerni az egyes embereket és tárgyakat, amelynek hála szövegesen is kereshetünk bizonyos elemeket tartalmazó felvételekre, illetve névre szóló, automatikusan generált albumokba rendezve találjuk meg az ismerőseinket ábrázoló képeket.

Az iOS 17 nemcsak a felismerést végző algoritmus hatékonyságát tornázza feljebb, hanem már a házi kedvenceket is meg tudja majd különböztetni az app, így ha mondjuk egy macska és egy kutya is van otthon, a róluk készült képeknek is lesz automatikusan létrehozott albuma. Az iOS 16-ban még "Személyek" néven szereplő gyűjteményeket ezért az új operációs rendszerben már "Személyek és állatok" néven kell keresnünk a Fotók > Albumok almenüben.

Azonnali tájékozódás

Még a 2021-ben elrajtolt iOS 15 egyik attrakciója volt a szintén MI-alapú Visual Look Up funkció. Ez a személyek felismeréséhez hasonlóan különböző képi elemeket érzékel a növényektől a tárgyakon át az állatokig, amelyekről egyetlen gombnyomással tájékozódhatunk az internet segítségével.  Az iOS 17 ezt a lehetőséget sem hagyja érintetlenül, a videókra is kiterjesztve a megoldást, s még további fejlesztéseket is hoz.

Ennek jegyében már a képekről kivágott tartalmakra is közvetlenül indíthatunk keresést a felugró eszköztárról, a Fotók alkalmazás pedig a szimbólumokat is fel fogja ismerni, köztük az autók műszerfalán megjelenő jelekkel és a ruhák mosási instrukcióival. A kisegítő lehetőség az ISO-szabvány adatbázisára épül, és pillanatok alatt elmagyarázza az egyes piktogramok jelentését. Mindezeken túl az iOS 17-es Visual Look Up egy utazás közben lencsevégre kapott látványosságról is leírással tud szolgálni, valamint receptek keresésére is használható, pusztán egy ételfotó alapján.

Viszlát, ferde képek!

A listánk utolsó tétele ugyan nem közvetlenül a Fotók alkalmazásban található, de szorosan kapcsolódik hozzá. Ez a változtatás a gyári Kamera appot érinti, amelybe végre bekerül egy integrált vízszintező eszköz, vagyis egy sárgán felvillanó vonal, amely jelzi, ha egyenesen tartjuk a telefont.

Forrás: Reddit
Forrás: Reddit

Ezt a funkciót eddig ugyanis hiába kerestük az iPhone saját fényképezőjében: csak a Beállítások > Kamera alkalmazásban bekapcsolható rácsos nézetet kaptuk helyette, amely használatakor nekünk kell eldöntenünk, hogy a horizont párhuzamosan fut-e a keresőt átszelő vonalakhoz viszonyítva.

Remek funkciók, mikor kapom meg őket?

Az Apple-nél régi hagyomány, hogy az iOS aktuális verziója az iPhone-ok új generációjával együtt debütál, az új almás mobilokat pedig rendszerint szeptemberben szokták bemutatni. Aki viszont nem bírja addig cérnával, az már most nekieshet az iOS 17-nek, hiszen a WWDC 23-mal együtt a béta program is elrajtolt. A tesztverzió telepítéséhez korábban egy évi 100 dollárt kóstáló felhasználói fiókra volt szükség, ezt a korlátozást azonban most eltörölték, így az ebben a cikkünkben foglalt lépéseket követve ingyen is letöltheted az új platformot, annak minden gyermekbetegségével együtt.

Ha pedig arra vagy kíváncsi, hogy a te mobiloddal is kompatibilis lesz-e az iOS 17, ide érdemes kattintanod, de tömören összefoglalva minden modell játszik a 2018-as iPhone Xs/Xs Maxtől és az XR-től felfelé.

Te várod már az iOS 17-et?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.