Hirdetés

Már Insiderként tesztelheted a Microsoft Chromium-alapú Edge böngészőjét



|

A redmondi óriás elindította az Edge Insider programot, így már bárki tesztelheti a Chromium-alapú böngészőjét.

Hirdetés

A Microsoft bár nem temette el örökre az Internet Explorert, a Windows 10 már az új Edge böngészővel érkezett, új webes renderelő engine-nel, az EdgeHTML-lel. Néhány hónapja a vállalat elárulta, hogy ezt a kukába vágja, és átáll a Chromiumra, arra a nyílt forráskódú szoftverre, ami a Google Chrome alapja is, többek között. 

Hirdetés

Az új Microsoft böngésző neve továbbra is Edge, de immáron igazából az Edge és a Chrome keresztezését kapjuk. A Microsoft stabil buildet vagy nyilvános bétát még nem adott ki ebből, de most már elindította az Edge Insider programot. Vagyis már bárki tesztelheti az új böngészőt, aminek az Insider programja két csatornán fut. A Dev hetente, a Canary naponta frissül. Ebből adódóan sok lesz az új funkció, illetve a hiba is. 

A tapasztalatok szerint az új Edge a régi Edge-re hasonlít, de Chrome-szerűen viselkedik, sőt, még importálja is a telepítésekor a Chrome beállításait (ha az telepítve van). 

Kiegészítők telepítésekor azonban az Edge a Microsoft Store-ba irányít, az inkognitómód pedig InPrivate néven fut. A sötét mód alapból engedélyezve van, ha valaki megnyitja a fejlesztői módot. A felolvasó funkció pedig olyan dolog, ami a Chrome-ból hiányzik. 

A Microsoft ugyanakkor rengeteg Chromium-funkciót kicserélt vagy egyszerűen kikapcsolt, így többek között a helyesírás-ellenőrzést, az űrlapkitöltőt, a push értesítéseket, a Google Fordítót, a Google-szolgáltatásokat (Cloud Print, Google Pay, Google Drive API, Google Now, Maps Geolocation). 

A változtatásokról külön diákat is előástak. A Microsoft pedig immáron hozzájárul a Chromium fejlesztéseihez. De a kritikusok szerint kár, hogy feladta az önálló renderelőengine-t, így ugyanis a rosszul betöltő weboldalakat senki nem látogatja majd, illetve a Google kezébe is túl nagy irányítás kerül. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.