Hirdetés

Már készül a Motorola összehajtható telefonjának új generációja



|

Friss dizájnt és komolyabb teljesítményt ígér a gyártó.

Hirdetés

A Lenovo szárnyai alá tartozó Motorola büszkélkedhet azzal, hogy a 2019-es RAZR mobilja képében elsőként mutatott be klasszikus flip-kialakítású, összecsukható okostelefont.

A gyártó ugyan 2020-ban elhozta nekünk az 5G-s folytatást, ám az idén már nem kaptunk új RAZR-mobilt, miközben a Samsung piacra dobta a Galaxy Z Flip3-at, a napokban pedig a Huawei is előállt a saját elképzelésével, a P50 Pockettel. A jelek szerint ez lehetett az utolsó csepp a Motorolának, nemrég ugyanis az úttörő gyártó is belengette a terveit a témában.

Hirdetés

Fotókat és konkrétumokat sajnos nem kaptunk, de a cég vezérigazgatója, Chen Jin maga közölte a Weibo közösségi oldalon, hogy már zajlik a RAZR harmadik generációjának fejlesztése. Az Android Authority elkészítette az eredeti poszt fordítását, ez alapján pedig komolyabb teljesítményre, frissített kezelőfelületre és jobb dizájnra számíthatunk, tehát nagyjából azokra a dolgokra, melyeket minden új telefonnál ígérni szoktak a gyártók.

A Motorola részéről nem meglepő a mozgolódás, hiszen a riválisok nyomulása egyelőre azt látszik bizonyítani, hogy jó ötlet volt feltámasztani a 2000-es évek elején nagy népszerűségnek örvendő összecsukható telefonokat. Azt persze még senki sem tudja, hogy a hajtogatós kütyük hosszabb távon is megkapaszkodnak-e a piacon, de a Counterpoint Research novemberi adatai szerint a Samsung nagyot szakított a Z Flip3-mal.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.