Hirdetés

Már készül a RED Hydrogen Two kameratelefon



|

Partnert váltott a RED, az új okostelefonja állítólag már jól sikerülhet.

Hirdetés

A RED Hydrogen One az egyik legígéretesebb okostelefon volt, elvégre holografikus kijelzőt, ütésálló kialakítást és moduláris kiegészítők ígéretét hozta magával. A profi kamerákról ismert RED első mobilja azonban kicsit sem sikerült jól, és végül rengeteg súlyos kritika érte. 

Hirdetés

A cég alapítója, Jim Jannard maga magyarázta el, hogy mindez azért történhetett, mert a kínai ODM, amellyel leszerződtek, nem tudta megfelelően előkészíteni az eszközt a Foxconn számára a gyártáshoz.

A súlyos minőségi problémák mellett gondot jelentett, hogy ez az ODM meg sem tudta oldani a felmerült gondokat. Éppen ezért a RED egy új ODM-et keresett partnerül, és megkezdte a RED Hydrogen Two fejlesztését. 

A dizájnról, funkciókról és újításokról egyelőre nem esett szó, az viszont biztos, hogy a moduláris kiegészítők itt is támogatottak lesznek. A kameramodul fejlesztéséről pedig ugyanaz a csapat gondoskodik majd, amely a cég egyéb termékein dolgozik. A Komodo kameramodul pedig sokkal jobb lesz, mint azt eredetileg gondolták vagy tervezték. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.