Hirdetés

Már készülőben lehet a Windows 11 utódja



|

Ahhoz képest, hogy a Microsoft eredetileg a Windows 10-et akarta utolsó rendszernek, nagyot fordult azóta a világ.

Hirdetés

Hasonló hírek esetében is le szoktuk írni, most azonban konkrétan ezzel szeretnénk kezdeni. Az alább írottak pletykák, azok közül is erősen megkérdőjelezhetőek, szóval érdemes nagyon szkeptikusan állni ezekhez a híresztelésekhez.

Egyes portálok tudni vélik, hogy a Microsoft már javában gondolkodik a Windows 11 utódján, a munkálatok pedig akár már márciusban elkezdődhetnek.

Hirdetés

A hír egy német hírportáltól indult, a Deskmodder.de csapata belsős forrásra hivatkozva hozta le, hogy a Microsoft márciusban elkezdi a Windows 11 utódjának fejlesztését. A cégen belül állítólag már nagyjából össze is állt a csapat, akik az új operációs rendszert készítik, a megjelenésig azonban még minden bizonnyal sokat kell várni, az egyelőre csak Windows 12-ként hivatkozott rendszer ugyanis a nulláról lesz felépítve, vagy majdnem onnan.

Utóbbi megállítás azért nem különösebben meglepő, hiszen a Windows 11 sokak szerint csak egy alaposan átalakított Windows 10, ezzel pedig nem is járnak messze az igazságtól. Egy biztos, a következő években minden bizonnyal beigazolódik majd, hogy voltak-e alapjai ezeknek a híreknek.

Szerintetek reális, hogy a Microsoft máris új rendszer fejlesztésén kezdjen dolgozni?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.