Hirdetés

Már március közepén befuthat az Android P fejlesztői előzetese



|

Május 8-án esedékes az idei Google I/O rendezvény, de az Android P első előzetese jóval korábban megjelenik.

Hirdetés

Bár az idei Google I/O rendezvény csak május 8-án kezdődik, a Google a várakozások szerint sokkal hamarabb kiadja az Android P első fejlesztői előzetesét. 

Hirdetés

Ahogyan tavaly már márciusban megérkezett az Android O első fejlesztői előzetese, úgy a Google tartja magát a menetrendhez, és hamarosan kiadja az Android P első előzetesét. 

Evan Blass értesülései szerint az Android P legelső, fejlesztőknek szóló kiadása már március közepén elérhetővé válik. Azt egyelőre nem tudni, hogy mennyi előzetesre számíthatunk a végleges verzió megjelenéséig. Jó eséllyel a Google az eddigi két év menetrendjét követi majd, ami maximum öt kiadást jelent. A végleges Android P majd augusztus végén válhat elérhetővé. 

Az eddigi jelentések szerint az idei Android egyik legfőbb újdonsága az lehet, hogy támogatja a kijelzőbe belógó szenzorsávokat, illetve, hogy képes figyelmeztetni a felhasználókat, ha a telefonhívást valaki rögzíti. Az Android P előzetese a Pixel és a Pixel 2 szériás készülékekre lesz telepíthető. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.