Hirdetés

Már nem pletyka: megérkezett az Apple AirPods Pro



|

Új dizájnt és 99 990 forintos árcédulát hozott magával az Apple következő vezeték nélküli fülhallgatója, az AirPods Pro.

Hirdetés

Az utóbbi napokban több pletyka is felmerült az AirPods Pro kapcsán, de még így is sokakat meglepett, hogy az Apple most hivatalosan is bemutatta az új vezeték nélküli fülhallgatóját. Új dizájn, zajszűrős technológia és magasabb árcédula - persze nagyjából egyiken sem lepődünk meg 

Hirdetés

A sajtóeseményen bemutatott újdonság Adaptive EQ funkcióval, tehát környezethez alkalmazkodó hangszínszabályozóval rendelkezik, és ergonómiailag is áttervezték, a gyártó szerint kényelmesebb viseletként jobban illeszkedik a felhasználók füleihez. A külső réteg puha szilikon, három méretben elérhető, hogy a hallójárat elé minél pontosabban illeszkedjen, és így segítse az aktív zajszűrést. 

Az AirPods Pro természetesen továbbra sem csak fülhallgató, de hallgatózik is, a dupla mikrofont szoftveres segítséggel a háttérzaj kiszűrésében is szerepet kap. Az egyik mikrofon a környezeti zajt elemzi, a másik pedig a viselő füléhez van közel, és a maradék zajokat iktatja ki. 

Van azért olyan módja is a terméknek, aminél a külső zajok hallhatóak zenehallgatás közben, ami nem utolsó szempont, hiszen közlekedés közben, például kerékpáron nagyon nem tanácsos minden környezeti zajt megszüntetni.

Az AirPods Pro 5 órás üzemidőt garantál, illetve 4,5-et aktív zajszűrés mellett. A vezeték nélküli töltőtok 24 órás zenehallgatást vagy 18 órás beszélgetést tesz lehetővé összesítve. A fehérben érkező AirPods Pro természetesen nem olcsó mulatság, ahogy azt a gyártótól már megszokhattuk: 99 990 forintba kerül. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.