Hirdetés

Már novemberben bemutatkozhat a Samsung összehajtható mobilja



|

Ezt maga DJ Koh, a Samsung mobilos részlegének vezetője árulta el. A fejlesztés már majdnem a végéhez ért.

Hirdetés

Eddig mindenki arra számított, hogy a Samsung januárban mutatja be az első összehajtható okostelefont. DJ Koh, a Samsung mobilos részlegének vezetője azonban nemrég arról beszélt a CNBC-nek, hogy erre már hamarabb is sort keríthet a gyártó. 

Hirdetés

Ami azt illeti, ki szerencsével már a novemberi Samsung fejlesztői konferencián bemutatkozik az újdonág, San Franciscóban. Koh szerint a fejlesztések még nem értek véget, de már majdnem elkészült az új termék, amelyet elég nehéz megépíteni. 

A készülék Samsung Galaxy X vagy Galaxy F néven debütál majd, erről Koh sajnos nem beszélt. Arról viszont igen, hogy gőzerővel dolgoznak az eszköz egyedivé tételén, vagyis el akarják kerülni, hogy kinyitott állapotban egy átlagos táblagép használati élményét kapjuk. 

DJ Koh szerint a legtöbb funkció összehajtva is elérhető lesz, de böngészéskor vagy valaminek a megtekintésekor már szét kell hajtani a készüléket. Ilyenkor viszont fontos, hogy legyen valami előnye az eszköznek a táblagépekkel szemben. Ellenkező esetben a fogyasztók nem vásárolnák meg. Éppen ezért a Samsung minden eszközzel, funkcióval és találmánnyal értéket szeretne közvetíteni, és okot adni a vásárlásra, hogy a felhasználók elégedettek legyenek, és azt mondják: wow, ezért csinálta ezt a Samsung. 

Az ügyvezető megerősítette továbbá, hogy nem vakon ugranak bele az összehajtható mobil ötletébe: rengeteg saját felmérést végzett a Samsung, amely alapján igény van az effajta készülékre. Most itt az idő, hogy előálljanak eggyel, tette hozzá. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.