Hirdetés

Már tesztelik a Windows 11 vadonatúj médialejátszóját



|

Egyetlen alkalmazás integrálja zenés és a videós funkciókat.

Hirdetés

Habár az októberben megjelent Windows 11 inkább érződik a Windows 10 komolyabb ráncfelvarrásának, mint teljesértékű generációváltásnak, az kétségtelen, hogy a Microsoft számos módosítást eszközölt benne az elődjéhez képest.

Hamarosan ezek sorát gyarapítja majd egy új médialejátszó is, ami egybegyúrja a zenehallgatást és a videózást.

Hirdetés

A Media Playernek hívott alkalmazásról a Windows hivatalos blogja számolt be, az appot pedig már tesztelik is az Insider-program fejlesztői csatornáján. Hogy legyen némi elképzelésünk, kaptunk egy sor képet, melyek alapján egy mutatós, a Windows 11 felületébe szépen belesimuló szoftverrel készülnek a redmondiak.

A Microsoft közleménye szerint az új alkalmazással búcsúzik a Windows 8-ban bevezetett Groove Zene, a jó öreg Windows Media Player 12 viszont továbbra is megmarad azoknak, akik ragaszkodnak a klasszikus megoldásokhoz.

"A számítógépen található összes zenés és videós mappád automatikusan megjelenik majd a könyvtáradban, de az app beállításaiban magad is megadhatod a Media Playernek, hogy hol keresse a további tartalmakat."

- írja az alkalmazás működéséről  Dave Grochoki, a Microsoft vezető programmenedzsere. Az új Media Player megjelenési dátuma egyelőre nem ismert, de ha jó ütemben halad a tesztelés, akár már a következő hónapok során számíthatunk rá.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.