Hirdetés

Már tesztelik az Apple-okosszemüveg lencséit



|

A félig átlátszó lencséket a hírek szerint már próbálgatja a Foxconn, hogy a sorozatgyártásra minden tökéletesen működjön.

Hirdetés

A Google Glass annak idején sokak fantáziáját indította be: a 2010-es évek legelején jöttek először hírek egy olyan okosszemüvegről, amely képes lesz vezeték nélküli kommunikációra, képeket és videókat rögzít, valamint a viselő szeme előtti apró kijelzőn tud megjeleníteni információkat. A szemüveg első generációja 2013-ban jelent meg, és bár több változat is készült belőle, valahogy sosem lett igazán sikeres. Hasonlóképpen jártak más gyártók is, és a technológiát a kiterjesztett valósággal felturbózó Microsoft sem robbantott bankot a HoloLensszel.

Hirdetés

Szóval úgy tűnhet, az okosszemüveg csak egy jól hangzó, ám soha be nem váltott ígéret maradt a tech-történelemben - de most újra arról érkeznek hírek, hogy az Apple ráállt a fejlesztésre, és nemsokára saját eszközzel jelentkezik. Az egyelőre hivatalosan meg nem erősített iGlass (aminek a nevét is csak mi raktuk össze így) az eddigi információk szerint külsőre a Google Glass vonalát viszi tovább, tehát inkább valódi szemüvegre hasonlít, mint egy böhöm VR headsetre. Belsőleg viszont a HoloLens által is képviselt AR eszközről lesz szó, amely képes láttatni a körülöttünk lévő valós környezetet, de erre virtuális elemeket tud ráhelyezni.

A The Information cikke szerint az Apple már három évben dolgozik a technológia tökéletesítésén, és jelenleg egy olyan megoldást tesztelnek, amely a lencsére közvetlenül felhelyezett folyadékkristályos megjelenítést használ. Ez a módszer sem teljesen új, az Akonia Holographics nevű cég már kiadott erre épülő AR lencséket, aztán megvette őket, na ki? Hát persze, hogy az Apple.

Most pedig állítólag már a tervezési fázis végén tartanak, ezért átkerült a folyamat az Apple számára minden egyebet gyártó Foxconn üzemeibe, ahol a prototípusok tesztelése folyik. Teljesen csendben megjegyeznénk, hogy ugyanez a kínai bérgyártó készítette a Google Glass-t is.

Egy másik forrás egy szabadalmi beadványt is előásott, amely alapján elképzelhető, hogy az iGlass (vagy bárhogy is hívják majd) ugyanolyan konfigurálható lesz, mint például az Apple Watch, tehát a lencséket különféle keretekkel és szárakkal lehet majd személyre szabni. Persze a fentiek még nem azt jelentik, hogy mondjuk a szeptemberi iPhone bemutatón az okosszemüveg lesz az ilyenkor megszokott "one more thing", hiszen ha még csak most tesztelik a prototípusokat, esélyesen csak jövőre, vagy akár még később érkezhetnek a sorozatgyártott Apple okosszemüvegek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.