Hirdetés

Már van olyan ország, ahol robotok figyelik a gyanús tevékenységeket az utcákon



|

Kameráznak, figyelmeztetnek és jelentenek, főképp nagyobb tömegek által terhelt csomópontokon, a rendőrség munkáját segítik.

Hirdetés

Szingapúr a világ egyik legbiztonságosabb országa a statisztikák szerint, az állam rendőrsége pedig folyamatosan újabb eszközöket alkalmaz, hogy minél gyorsabban felismerjék az illegális utcai tevékenységeket. Ebben segítenek a Xavier robotok, amik 360 fokos látószögű kamerákkal pásztázzák a magas népsűrűségű területeket.

A robotok feladata kizárólag a megfigyelés, a gyanús eseteket pedig azonnal jelentik a központnak, hogy az emberek oldják meg a helyzeteket.

Hirdetés

A Xavier gépek tesztelése nemrégiben kezdődött, elsősorban azt figyelik, hogy az emberek betartják-e a koronavírusra vonatkozó biztonsági korlátozásokat, a kijelölt helyeken dohányoznak, illetve a megfelelő helyeken hagyják ott a bicikliket.

A robotokat rengeteg szenzorral szerelték fel a fejlesztők, hogy minél pontosabb utcaképeket mérhessenek fel, illetve a járőrözés során megfelelő módon kerüljék ki az akadályokat és ne ütközzenek bele az emberekbe sem. A gépek kijelzőjén pedig még üzeneteket is megjelenítenek, amelyek a szabályok betartására ösztönzik a járókelőket.

Szingapúr vezetősége folyamatosan igyekszik fejleszteni a közbiztonságot, ennek érdekében 2030-ig összesen 200 ezer biztonsági kamerát tervez az állam működtetni, illetve ezekkel együtt segítené a rendőrség munkáját a több Xavier robot is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.