Hirdetés

Máris leszámolt a Silver Sparrow kártevővel az Apple

|

A cég azt állítja, a legalább harmincezer gépet érintő fenyegetéstől már nem kell tartani.

Hirdetés

A napokban számoltunk be arról, hogy megjelent egy potenciálisan igen kártékony malware, ami elsősorban az Apple M1-es gépeit, illetve alternatív változatban az inteles Mac-eket támadja. A Silver Sparrow néven emlegetett program még nem csinált semmit, csak egy szerverrel kommunikált, amitől parancsot várt, ezért a szakértők különösen aggódtak, hogy mi lehet vele a készítők terve.

Az Apple viszont azt állítja, nincs mitől félni: visszavonta a malware alkotójának fejlesztői fiókjaihoz tartozó engedélyeket, így új eszköz már nem fertőződhet meg.

Hirdetés

Az AppleInsidernek nyilatkozva a cég kijelentette, hogy folyamatos frissítésekkel gondoskodik a Mac-ek biztonságáról. Azt nem tudni, hogy a már fertőzött gépekben még tehet-e kárt a Silver Sparrow, vagy ezek is védettek vele szemben. 

Bár az Apple gépeit támadó kártevők száma megszaporodott az utóbbi években, még mindig biztonságosabb a MacOS, mint a Windows. Persze nem árt óvatosnak lenni, és vigyázni, mire kattintunk.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.