Hirdetés

Mától elérhető Magyarországon is a Facebook Társkereső

|

A szolgáltatás a világ más pontjain már egy éve használható, most azonban harmincegy európai országban is megjelent.

Hirdetés

A Facebook elsősorban a közösségi élmény és ismerkedés céljából jött létre, a platform pedig fennállása óta megannyi különböző szolgáltatással próbálkozott már. Egészen meglepő, hogy a társkereső funkció csak mostanra vetette meg a lábát a felületen, hiszen valószínűleg kapcsolatok milliói születtek már meg az évek során egy-egy Facebook üzenetváltásnak köszönhetően.

A Facebook Társkereső tavaly szeptemberben indult, azonban eddig mindössze 20 országban volt elérhető, köztük az Egyesült Államokban, így a cég egy kifejezetten nagy piacon tudta kikísérletezni, hogy a felhasználóknak mire van szüksége. Most Magyarországra is megérkezik a lehetőség, melyről a vállalat így rengeteg mindent elárult.

Hirdetés

A szolgáltatás ma debütál, viszont az iOS és Android operációs-rendszereken fokozatosan aktiválják majd. A Facebook Társkereső alapvetően egy teljesen független szolgáltatás, melyre az alkalmazáson keresztül kell feliratkozni, azonban az ismerőseink erről nem szereznek tudomást. Ezzel egybecseng, hogy a társkereső felületen nem is jelennek majd meg az ismerőseink.

Ugyanakkor a facebookos és instagramos ismerőseink közül kilenc személyt Titkos kedvencnek jelölhetünk, melyről ők csak akkor szereznek tudomást, ha ők maguk is Titkos kedvencként jelölnek meg minket, máskülönben örökre titokban marad.

A Társkeresős profilunkon nem a saját Facebook oldalunk jelenik meg, ugyanis összeállíthatjuk, hogy mit szeretnénk megmutatni magunkból a felületen. Ehhez használhatunk Instagram vagy Facebook Storykat is.

Ha valaki megosztja a Társkeresővel a Facebook-oldalán található események és csoportok listáját, akkor a keresőalgoritmus arra törekszik majd, hogy azonos érdeklődésű emberekkel hozza össze. Az ismerkedést videohíváson keresztül is le lehet folytatni, ehhez azonban az szükséges, hogy mindketten jóváhagyják a hívást.

"Az új szolgáltatás kifejlesztésekor az adatok és a magánszféra védelmét helyezte a fókuszba a Facebook, együttműködve a téma szakértőivel: a Társkereső felületén a  felhasználók szükség esetén jelenteni és blokkolni is tudják az őket esetleg zaklató felhasználókat, megakadályozva, hogy fényképeket, linkeket vagy videókat küldjenek nekik kéretlenül."

- olvasható a cég közleményében.

A társkereső mától Magyarországon kívül a következő országokban vált elérhetővé: Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Horvátország, Írország, Olaszország, Litvánia, Luxemburg, Lettország, Málta, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Svédország, Szlovénia, Szlovákia, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Spanyolország, Svájc és az Egyesült Királyság.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.