Hirdetés

Még a Google alkalmazottai is kiröhögik a cég ChatGPT-ellenes chatbotját



|

Nem csak a nyilvánosságban hagyott hiányérzetet a kapkodva leleplezett Google Bard.

Hirdetés

Aki az elmúlt hetekben nem követte a híreket, egész izgalmas dolgokról maradt le, hiszen a mesterséges intelligencián alapuló ChatGPT valósággal felforgatta a tech világot. A változatos feladatokban bevethető chatbot olyannyira lenyűgözte a közönséget, hogy sokan meglátták benne a Google-kereső legyőzőjét, köztük a Microsoft is, amely ezért 10 milliárd dollárt fektetett a fejlesztő OpenAI-ba, és már közel jár ahhoz, hogy beépítse a szolgáltatást a Bingbe.

Erre érkezett a Google válasza az egyelőre csak tesztfázisban járó Bard képében, amely hasonló képességeket ígér, ám már a bemutatóján bakizott egy hatalmasat, lejtőre küldve a vállalat részvényeinek árfolyamát.

Hirdetés

A jelek szerint pedig most nemcsak a világ derül a Bardon és a Google kapkodásán, de a cég saját alkalmazottai is. Nemrég az amerikai CNBC közölt egy jelentést a témáról, amelyben az áll, hogy a dolgozók egyáltalán nem lelkesednek a chatbot izzadtságszagú prezentációjától, és szeretnék, ha a munkáltatójuk nyugodtabb stratégiát követne.

A frusztrációjukat pedig a chatboton és a vezérigazgató Sundar Pichain való élcelődéssel vezetik le. A Google fejlesztői állítólag a Memegen mémgenerátor segítségével gúnyolódnak az általuk többek között elsietettként, elfuseráltként és "un-Googley"-ként, vagyis a Google szellemiségének ellentmondóként jellemzett bejelentésen.  

"Kedves Sundar, a Bard elindítása és a kirúgások elsietettek, elfuseráltak és rövidlátóak voltak. Kérlek, térj vissza a hosszú távú szemlélethez."

- írja az egyik, sok kedvelést kapott bejegyzés. A kirúgások említésével a szerző a Google januárban bejelentett lépésére utal, melynek során több más tech vállalat példáját követve költségcsökkentő céllal 12 ezer embert küldtek el a keresőóriástól. A Bard félrecsúszott leleplezése kapcsán most olyan is volt, aki rámutatott, hogy a tömeges leépítés mindössze 3%-kal tolta feljebb vállalat részvényeinek értékét, míg az MI-chatbot által okozott baki háromszor ennyit faragott le belőle.

Az CNBC szerint az alkalmazottak elégedetlenségét az is mutatja, hogy habár a dolgozók gyakran "mémelnek" a cég mellényúlásairól, az ilyen posztok nem igazán szokták támadni vezérigazgató személyét. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a Google vezetőségének nemcsak a ChatGPT és a Microsoft jelentette kihívással kell megküzdenie, de a saját emberállományával is.

Aki pedig abban reménykedett, hogy a Google csak előhúz a kalapból egy titkos technológiát, ami kesztyűbe dudálja a konkurenciát, annak a Bard kínosra sikeredett bemutatója kiábrándító pofont jelentett, ezt pedig látványosan be is árazta a piac. Korai lenne azonban még temetni a vállalatot, amelynek hatalmas anyagi források állnak a rendelkezésére, még ha kérdéses is, hogy a türelem is meglesz-e a pénz mellé, hiszen a többtucatnyi szolgáltatást kipróbáló és elkaszáló cég nem éppen erről híres.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.