Hirdetés

Még az elsőt várjuk, de hamarosan az Apple második generációs AR/MR headsetje is piacra kerülhet



|

Nagyon előreszaladt a pletykavonat az Apple virtuális valósághoz kapcsolódó terveit illetően.

Hirdetés

Ha hihetünk az eddigi szivárgásoknak, a közeljövőben az Apple valóságos termékdömpinggel készül, az iPhone 14-széria mellett új Apple Watch modellekkel, iPadekkel, AirPods Pro fülessel és egy sor Mackel frissítve fel az almás palettát.

A cupertinóiak legizgalmasabb meglepetése azonban az évek óta pletykált headset lehet, amely a kibővített (augmented reality, AR), vagy a kevert valóság (mixed reality, MR) élményét hozhatja el a vásárlóknak. A veterán elemzőnek számító Ming-Chi Kuo, a TF International Securities szakértője ennek kapcsán nemrég 2023-as rajtot jósolt, ezúttal pedig már a készülék második generációjáról osztotta meg az értesüléseit.

Hirdetés

Az elemző saját blogján közölt jelentés szerint az Apple AR/MR headsetének frissítése valamikor 2025 első felében kerülhet boltokba, vagyis két évvel az első változat megjelenése után. Kuo arra számít, hogy ez az iPhone-okhoz hasonlóan már megfizethetőbb és prémium változatokat is tartogathat, s hogy 2025-2026 környékére az Apple már 10 millió AR/MR készüléken ad majd túl. Összehasonlításként: az eddigi legsikeresebb VR headsetből, a Meta Quest 2-ből 2020 óta 14,8 millió darab fogyott.

Az előrejelzéseit beszállítói forrásokra alapozó szakértő az első generációs headsetre is kitért, amelyben szerinte központi jelentőséggel bírnak majd a kiváló minőségű AFP "Pancake" lencsék, nagyban befolyásolva a vizuális élményt és a termék dizájnját is. Az Apple első headsetébe 2 db 3P Pancake lencse kerül, 30-40 dolláros összértékben, amely 20 darab csúcskategóriás 7P lencse árának felel meg.

Fontos azonban leszögezni, hogy ezen a ponton még a termék első generációjáról sincs semmiféle hivatalos információnk, leszámítva talán azt, hogy nemrég a cégvezető Tim Cook is az Apple AR-es meglepetéseire utalgatott, ám ez akár a cupertinóiak szintén régóta pletykált okosszemüvegére, vagy valamilyen digitális szolgáltatásra is vonatkozhat. Kuo pedig nem kockáztat nagyot egy ilyen távoli jóslattal, hiszen évek múltán kevesen fogják felhánytorgatni az esetleges tévedését. Magyarán érdemes fenntartásokkal kezelni a jelentést, még ha a tajvani elemző gyakran tapint is rá a lényegre.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.